Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat.
Összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott, a többi könnyűzenei kategóriában Tóth Szabolcs, Lombos Márton, a 4S Street, Hegedűs Józsi, Oláh Krisztián vehették át a díjat május 12-én a Magyar Zene Házában. A komolyzene területéről Tornyai Péter, Bella Máté és Papp Mátyás részesült az elismerésben. Az év magyarnóta-szerzője Vinczey László lett. A 2024-es év produkciójának pedig a Parno Graszt lemezbemutató koncertjét választották.
Az Artisjus 25. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kimagasló zenei-művészeti teljesítményekre és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság – Bágyi Balázs, Both Miklós, Czutor Zoltán, Kocsák Tibor, Major Eszter és Sebestyén Áron – készítette elő.
Geszti Pétert életműdíjjal, Tóth Szabolcsot az év könnyűzeneszerzője elismeréssel, Lombos Mártont pedig az év könnyűzenei szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának a Parno Graszt Budapest Parkban tartott lemezbemutató koncertjét választották. Junior Artisjus-díjat kapott a 4S Street zenekar (tagok: Alin Nicuta, Mihály Csaba, Fülöp Loránd, Szabó László, Pál Andor), Hegedűs Józsi és Oláh Krisztián. Az év magyarnóta-szerzője Vinczey László lett.
Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást díjaztak: Tornyai Péter: Passacaglia della morte, valamint Bella Máté: The Cheerleaders című műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Papp Mátyás kapta.
Az Artisjus 2025-ös díjazottjai
Könnyűzene

A Könnyűzenei Alkotói Életműdíjat Geszti Péter kapta.
„Sokoldalúsága üdítő, neve egybeforrt a kreatív jelzővel, nagy dobásait pedig szinte már természetesnek vesszük. Ikonikus dalszövegei a hazai zenei kultúra mérföldkövei. Színes témái, hatásos képei és a nyelv lehetőségeinek határát súroló szócsavarásai igazi csemegék értőknek és laikusoknak egyaránt. Dalszövegei a komoly munka és a spontaneitás egyedülálló kombinációját tükrözik” – írja laudációjában Major Eszter.

Az Év Könnyűzeneszerzője díjat Tóth Szabolcs zeneszerző, szövegíró, gitáros, zenekarvezető kapta.
„Tóth Szabolcs dalaival generációkat tanított meg arra, hogy ne csak hallgassák, hanem hallják is meg a dalok üzenetét, tartalmát. Következetesen ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy a dal érték” – írja méltatásában Németh Alajos.

Fotó: Gyetvai Gergely
Az Év Produkciója díjat a Parno Graszt kapta a Budapest Parkban tartott lemezbemutató koncertjéért.
A lemezbemutató koncertjük is azt bizonyította, hogy „a Parno Graszt képes kortárs érvényű megszólalásra, miközben megőrzi zenei identitását. A koncert során tapasztalható volt az a sokszínű közönség, amelyet a zenekar évek óta képes megszólítani – a generációkon átívelő jelenlét nemcsak zenei, hanem társadalmi értelemben is figyelemre méltó” – írja méltatásában Both Miklós.
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója a 4S Street zenekar.
„A dalaikon keresztül történeteket mesélnek, dalszövegeik emberi sorsokról, a mindennapi élet kihívásairól szólnak. Zeneileg üdítő a sok klasszikusnak mondható hangszer. A zongoraintrók filmzenei érzékenységgel varázsolnak el minket, a dinamikus részeken a gitárok és az energikus dobolás repít minket tovább” – fogalmaz laudációjában Sebestyén Áron.
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója Oláh Krisztián zeneszerző és zongorista
Oláh Krisztián sikerének kulcsa különleges nyitottságában és határtalan munkabírásában rejlik. Műfaji határokon túl, vagy épp azokat egybefonva alkot, de elsősorban mégis a jazz és a kortárs kamarazene területén tevékenykedik. 2024-es lemeze is szerzői sokoldalúságát bizonyítja. A stiláris határokat lebontó, szvitszerű szerkesztésmóddal létrehozott album különleges és kiemelkedő munka” – írja méltatásában Bágyi Balázs.

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója Hegedűs Józsi
„Dalaiban fellelhetők a magyar alter hagyományok, a cigány népdalok archaikus energiái, Cseh Tamás vagy Dévényi Ádám dalainak lírai öröksége. A rendkívül személyes és reflektív zene az istenkereséstől a hétköznapok apró küzdelmein át a saját identitásában megélt dilemmákig vezet. Az önreflexió és a hagyományos műfaji keretek lebontása, majd újjáépítése jól mutatja, milyen határozott és szuverén alkotóvá ért” – írja róla laudációjában Both Miklós.
Forrás: Artisjus Sajtóközlemény
A címlapfotón a 4S Street
