Zenész Magazin logó



10 éves a Másokat szeretni – vinylmegjelenés, kiadatlan felvételek és jubileumi koncert.

Közel három év után koncertezik ismét a Jazzékiel a fővárosban, ráadásul különleges alkalomból, a zenekar harmadik nagylemezének tizedik évfordulójához kapcsolódóan. A Turbina nagytermében lényegében korabeli felállásában lesz látható a zenekar, ráadásul vinylen is megjelenik a Másokat szeretni album.

A Jazzékiel 2015-ben megjelent harmadik nagylemeze a zenekar életében vízválasztónak bizonyult: egy hosszú, sokéves szünet után indította be újra a zenekar működését. A közönség és a szakma remekül fogadta a visszatérő kiadványt, amin olyan koncertkedvenc dalok kaptak helyet, mint a Kitty, a Gazdátlan, vagy a Könyves Magazin által nemrég az elmúlt 25 év legjobb 50 dalszövege közé választott Lepke

A 10 éves évforduló alkalmából a Draze Records jóvoltából először jelenik meg vinylen az album, valamint a Klinik gondozásában ezt megelőzően egy R33 Demo című digitális kiadvány is napvilágot látott, amin a Másokat szeretni demófelvételei szerepelnek, köztük egy eddig soha nem hallott dal Portugál vol.2 címmel. A kiadványon hallható számokat még a lemezfelvétel előtt, 2013-ban rögzítette a zenekar a kultikus budapesti művésztelepen, az R33 stúdióban. A Portugál vol.2-höz készült videó azokat az archív anyagokat tartalmazza, amelyeket a lemezfelvétel közben, valamint a lemezbemutató koncerten rögzített Kósa Péter fotós.

 

 

Különös egybeesés, hogy a Jazzékiel jelenleg is egy hasonló, három éve tartó csendes időszakot tart, így a zenekart kedvelők számára jó hír, hogy négy koncert erejéig mégis találkozhatnak velük idén: Dunaújvárosban, Budapesten a Turbinában, valamint két fesztiválkoncerten: a Fishing on Orfűn és a Fekete Zajon. Ráadásul egy eddig sohasem látott – lényegében korabeli – Czitrom Ádám (gitár), Hajba Áron (basszusgitár), Hegyi Áron (zongora), Jakab Péter (ének) és Szabó László (dob) felállással. 

#####

Fotó: Kósa Péter