Zenész Magazin logó



A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb előadója Szebényi Dániel és az általa létrehívott kollektíva képviselhette Magyarországot 13. European Blues Challenge eseményén.

Az idei verseny házigazdája a horvátországi Split volt, ahová a zenekar a hazai válogató után jutott ki, képviselve a magyar blues-színtér tehetségeit és sokszínűségét.

A formáció tagjai:

  • Szebényi Dániel – ének, billentyűs hangszerek
  • Usztics Pepe – gitár
  • Usztics Dániel – basszusgitár
  • Geröly Mátyás – dob
  • Pucner Benedek - ütőhangszerek

 IMG 2149 700x

 

A European Blues Challenge nem csupán egy verseny, hanem egy valódi zenei ünnep, amelynek célja, hogy összehozza Európa legizgalmasabb blues-előadóit, lehetőséget adva a jó muzsikálásra és nemzetközi kapcsolatépítésre. Idén több mint 25 ország zenekarai mérettették meg magukat az első fordulóban – ebből a mezőnyből jutott be a magyar csapat a legjobb nyolc közé, így egészen a döntőig menetelve.

A koncertprogramjuk gerincét saját angol nyelvű szerzemények alkották, de a zenekar bátran vállalta magyar identitását is: előadásukba egy saját magyar nyelvű dalt is becsempésztek, amit a nemzetközi közönség rendkívül nyitottan és lelkesedéssel fogadott.

 

IMG 2151 700x

 

Óriási élmény volt számunkra Splitben ezen a nemzetközi eseményen Magyarországot képviselve játszani, fantasztikus zenei közegbe kerültünk. A zenészekkel való találkozások, a szakmai visszajelzések és a közönség szeretete mind azt mutatják, hogy érdemes nem megállni és továbbvinni ezt az utat” – fogalmazott Szebényi Dániel a döntő után.

A csapat számára azonban ez nem a végállomás – a közös munka és a nemzetközi tapasztalatok új lendületet adtak a kollektívának és már most dolgoznak a következő lépéseken, koncerteken és stúdiófelvételeken. Az élőzene él és fejlődik – itthon és Európában egyaránt.

 

IMG 2154 700x

 

A Szebényi-kollektíva tehát tovább robog, és eltökélten viszi hírét a magyar zenének itthon és a nagyvilágban egyaránt.

Szebényi Dániel Facebook  https://www.facebook.com/daniszebenyi