Március 17-én jelent meg a Super Starsky zenekar új kislemeze Be vagyok rúgva címmel, amely a Tankcsapda egyik legnagyobb slágerének ska feldolgozása.
A Super Starsky hat zenekar tagjaiból állt össze 2011-ben azzal a céllal, hogy a legnagyobb hazai és világslágereket átültesse ska stílusra, mindezt csehszlovák életérzéssel vegyítse, azaz kicsit visszahozza a táncdalfesztiválok és az esztrádműsorok világát.
Idáig csak a koncerteken táncolhatott a közönség a ska lüktetéssel felturbózott dalokra, azonban ennek vége! Tavaly év végén a zenekar megjelentette első kislemezét, amely az Angyalbőrben sorozat főcímzenéjének feldolgozása volt, és az első abból a sorból, amelynek keretében már retrónak számító magyar dalokat alakítanak át ska stílusra, ezzel vitalizálva és táncolhatóbbá téve azokat. A most megjelent dal pedig a Tankcsapda egyik legnagyobb slágeréből, a Be vagyok rúgva című opusból született. (Megsúgjuk, hogy a következő a KFT Afrikája lesz!).
Arra a kérdésre, hogy miért pont ezt a dalt választották, Borovitz Tamás, a zenekar vezetője elmondta, hogy „A Tankcsapda szakítós-berúgós száma annyira megkerülhetetlen a magyar bulizós slágerek között, hogy nem tehettünk mást, feldolgoztuk”.
A lemez premierjét egy minifesztivál keretében tartják a Gödör Klubban március 28-án.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1182847153268617
Online platformok: wmmd.lnk.to/SuperStarsky_SKAnkcsapda-BeVagyokRugva
Super Starsky Facebook: www.facebook.com/superstarsky
