Zenész Magazin logó



Neoton Finálé címmel 2026. január 10-én karrierösszegző nagykoncertet ad a Neoton Família a budapesti MVM Dome-ban.

Neoton Finálé címmel 2026. január 10-én karrierösszegző nagykoncertet ad a Neoton Família a budapesti MVM Dome-ban. A koncerten az ikonikus zenekar 60 éves fennállásának legnagyobb slágerei lesznek láthatók-hallhatók a legkorszerűbb hang- és látványtechnika kíséretében.

Sok nagy buli főszereplői voltak a Neoton Família Sztárjai, de amire most készülnek, az mindet felülmúlja. Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János 2026. január 10-én az MVM Dome színpadán mutatja be a Finálé című produkciót. Az együttes tagjai Éva szentendrei házában mondták el a Blikknek, hogy a jövő év elején színpadra lépnek az ország legnagyobb fedett csarnokában.

 

 

„Minden idők legnagyobb Neoton Família Sztárjai koncertjére készülünk!” – vágott a közepébe Végvári Ádám, a csapat énekes-gitárosa. „Még csak március van, de mi már most gőzerővel tervezzük, hogy mi történjen majd a színpadon. A műsor gerince adott, hiszen a közönség mindig várja a legnagyobb slágereinket. Úgy tervezzük, hogy sok dalt másképpen játszunk majd el, mint ahogy ezt megszokhatták tőlünk, és még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy készül egy-két új szám is.”

„A Finálé – ami mindig egy előadás csúcsa – több módon értelmezhető, és valóban, akár egy korszak lezárása is lehet. Egy viszont biztos: az eddigi legnagyobb koncertünkre készülünk” – nyilatkozta a három alapító tag, Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János.

Jegyek már kaphatók az Eventim.hu oldalán: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/neoton-finale-budapest-mvm-dome-668052/event.html