Zenész Magazin logó



Júniusban újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar.

A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba.

„2017 tavaszán a Vígszínház társalgójába hívtam egyeztetésre a fiúkat – szó szót követett és az este végére megalakult A GRUND - vígszínházi fiúzenekar. Olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi rockzenekar, ráadásul az első fellépésünk is a ‘suli’ egyik rendezvényén volt: a 2017-es VígMajálison adtuk elő először ezeket a dalokat koncertszerűen Szinte hihetetlen, hogy nyolc évvel később már a második Budapest Parkos fellépésünkre készülünk” – mondja Fesztbaum Béla, a zenekar vezetője.

A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián színpadi adaptációja alapján készült A Pál utcai fiúk premierje 2016 novemberében volt a Vígszínházban Marton László rendezésében, ahol azóta is hatalmas siker övezi a produkciót. A GRUND - vígszínházi fiúzenekar a Dés-Geszti betétdalok mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokat is beemelt a repertoárjába, sőt: két saját dalt is írtak. Ez utóbbiak különlegessége, hogy soha nem adták ki őket, a közönség kizárólag élőben, a koncerteken hallhatja azokat. A június 29-i Budapest Parkos fellépésükre pedig terveik szerint elhozzák harmadik közös szerzeményüket is, amely itt debütál majd.

 

482829498 1318699775884366 750x

 

Nem ez lesz azonban az egyetlen meglepetés: a zenekar a tavalyi évhez hasonlóan idén is Dés Lászlóval kiegészülve lép majd színpadra, akivel szintén új, közösen előadott feldolgozásokkal készülnek.

„Mondhatom azt, hogy két zenekarom van, az egyik egy még fiktív a Hogyan tudnék élni nélküled filmben működő Kuplung zenekar, akikkel hátha egyszer még nagyot álmodhatunk. Emellett pedig nagyon jó érzés kimondani, hogy van A GRUND - a vígszínházi fiúzenekar, akikkel már sok éve zenélhetünk együtt színpadokon, de a Budapest Park mindig kiemelkedő jelentőséggel bír” - meséli Ember Márk.

 

 

Nem meglepő tehát, hogy ők maguk is izgatottan várják ezt az estét: „A Budapest Parknak brutális atmoszférája van: mintha egy kicsit elköltöznénk egy másik univerzumba. Ott mintha minden hangnak, minden szónak nagyobb súlya lenne. És ez maga a csoda – az együttlét csodája” - teszi hozzá Wunderlich József arról, miért ennyire különlegesek számukra az itt töltött esték.

Ehhez a csodához pedig mind a színházi előadásokon, mind A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncerteken hozzátesz a közönség is, hiszen ahogy Fesztbaum Béla fogalmaz:

„A Pál utcai fiúk előadása nem érhet véget a tapsrendnél. Ez több, mint egy egyszerű zenés sikerdarab: amit képvisel, az egy embereket mélyebben érintő ügy, amelynek a szellemiségét igyekszünk átadni zenekari fellépéseinken is. Éppen ezért is vagyunk rendkívül hálásak a bennünket a kezdetektől támogató csodálatos közönségnek, hogy 2025-ben újra miénk lehet a grund a Budapest Parkban.”

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar 2025. június 29-én lép fel a Budapest Parkban.

Jegyvásárlás: https://www.budapestpark.hu/events/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-20250629-2
Facebook: https://www.facebook.com/grundfiuzenekar

Fotókredit: Udvardi Attila