Zenész Magazin logó



November 28-án a Müpában telt ház előtt mutatta be a Honeybeast Cinema Trip elnevezésű produkcióját.

Ezt a produkciót a Honeybeast tavaszi turnéján még öt állomásra viszi el. A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.

„Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk” – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.

 

 

Az új dalok is felcsendülnek majd a Honeybeast tavaszi turnéján: a Cinematrip itthon még soha nem látott, egyedülálló vizuállal várja a közönséget: egy saját univerzum kel életre a koncerteken. „A színpad teljes hátsó részét félkörívben kitöltő vetítést terveztünk olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is része vagyunk. Olyan valós és képzeletbeli helyszíneket jelenítünk meg, amelyek feltűnnek a Honeybeast-dalokban” – mondta el Tarján Zsófi, a zenekar énekese.

A Cinematrip tehát olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre egyszerre hat: életre kelnek és csodás helyszínekre visznek minket a Honeybeast-dalok szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben olyan gyakran magunkra ismerünk, hogy együtt járjuk be közös élményeink univerzumait a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.

A Cinematrip állomásai:

Március 1. – Kecskemét, Hírös Agóra
Március 22. – Veszprém, Hangvilla
Március 28. – Pécs, Kodály Központ
Április 9. – Győr, Győri Nemzeti Színház
Április 26. – Debrecen, Kölcsey Központ

https://www.facebook.com/honeybeastofficial