A Stick To Your Guns utoljára hat éve járt Budapesten, most pedig itt az alkalom, hogy az amerikai hardcore punk banda visszatérjen hozzánk 2025. február 6-án a Dürer Kertbe.
A Stick To Your Guns 2017-ben, The View címen jelentette meg legutóbbi stúdióalbumát. A kaliforniai zenekar a modern hardcore-t vegyíti pokolból jövő kórusokkal, az elmúlt évek során olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Terror, az Architects és a Parkway Drive. Dalszövegeikben olyan témákkal foglalkoznak, mint az önreflexió, a politikai és társadalmi állásfoglalás és erősen azonosulnak a straight edge kultúrával is.
A Stick To Your Guns idén júniusban két év kihagyás után egy új EP-vel jelentkezett, amelyet immáron a SharpTone Records színeiben jelentettek meg. Az EP-n két dal, a Permanent Dark és az Invisible Rain szerepel, a kislemez Jesse Barnett énekes-gitáros szerint az elidegenedés elméletéről szól. Amint az 2024 októberében, amikor bejelentették következő Keep Planting Flowers című albumukat kiderült, mindkét dal ott lesz a 2025-ben megjelenő új lemezükön, amelyről még két további klipes dalt is közreadtak. A hardcore punk banda már többször megörvendeztette zenéjével a hazai közönséget is, most hosszabb kihagyás után, de immáron új dalokkal a tarsolyukban térnek vissza Budapestre 2025. február 6-án, a Dürer Kertbe.
Jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
Facebook: https://www.facebook.com/STYGoc
