Zenész Magazin logó



A januárban napvilágot látott Ami Számít album Démon című dalához készült klip.

A NoWay! 2021-ben alakult, dalaik leginkább a punk/pop-punk/hard rock stílusokba sorolhatók. A 2000-es évek pop-punk szcénáját idéző zenei alapok fölé dallamos vokálok kerültek, de egy-egy számban olykor merészebb, zúzósabb riffek is felbukkannak. A 2024 januárjában, Ami Számít címmel megjelent albumukat kiadó nélkül, önerőből adták ki, a lemez elérhető minden zenei platformon.

Az album munkálatait olyan szakemberek segítették, mint például Diószegi Kiki (Down for Whatever) és Oláh Marcell. Lemezbemutató koncertjükre szintén januárban került sor az S8 Underground Club Red termében, ahol teltházzal fogadta őket a közönség, azóta egyre több koncert lehetőséget kapnak. Idén több tehetségkutatón is indultak, a Dobbantó által szervezett versenyen a döntőig jutottak el, míg az S8 Underground tehetségkutatóján december 18-án az elődöntőben küzdenek.

 

 

A Démon videóklipjéről – melyet a SmartFilm Stúdióval készítettek – így mesélnek:

„Ez a szám volt az első olyan komplett dalunk, amely első hallásra mindenkinek tetszett és az első (és egyben utolsó) verzió került felvételre. Mindenki egy kicsit kötődik hozzá, mert belső démonjainkról, kötöttségeinkről és félelmeinkről szól, melyeket valamilyen érzés vagy életesemény váltott ki. Ezáltal könnyebb is azonosulni az üzenetével, hiszen sokan átélnek hasonló helyzeteket.”

Majd így folytatták:

„A jövőbeli terveink közé tartozik, hogy minél többet koncertezhessünk, minél nagyobb közönség előtt, illetve szeretnénk további videóklipeket készíteni a meglévő számainkhoz, de közben az új dalok felvétele is tervben van.”

 

 

NoWay!

Ének: Kuskó Adél
Szólógitár: Toperczer Ákos
Ritmusgitár: Szabó Balázs
Basszusgitár: Bagdi Merse
Dob: Németh Ádám

Facebook: https://www.facebook.com/NoWayHUN/