A Kaláka 55 éves lett – a november 16-i esten a jubileumi születésnapját ünnepli a legendás együttes, válogatva 55 év dalaiból, műsoraiból.
A műsor egy válogatás az 50 lemezen szereplő, több mint 300 költő verseire írott, közel 1300 dalából. A Kaláka kezdetektől (1969) fogva verseket énekel, életkortól függetlenül minden generációnak. Arany, Petőfi, Ady, József Attila, Kosztolányi, Weöres, Kányádi… és folytathatnánk a sort, akik a Kaláka repertoárján és az ünnepi koncerten szerepelnek. A Vígszínház-beli est egy Időutazás, identitásunk megélése, szórakoztatás és élmény.
Repertoárjukon klasszikus és kortárs költők versei, és gyerekdalok egyaránt szerepelnek. Több költő verseiből önálló lemezt is készítettek, többek között a Hangzó Helikon sorozat köteteit. Impozáns a névsor: Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, József Attila, Szabó Lőrinc, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Francois Villon, Szergej Jeszenyin, Arany János.

Az együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs. A jubileumi esten játszanak négyesben, és egykori tagjukkal, Huzella Péterrel közösen is. A Kaláka 55 évében ez a legismertebb lista, alapítótagjuk volt Mikó István is, aki 3 évig muzsikált közösen a Kalákával. A jubileumhoz kapcsolódóan idén egy film is készült, amelyben mindannyian megszólalnak énekelnek, címe: „Kaláka a Kárpátoktól a Karib tengerig”. Egyedi a film, amely szól a Kaláka utazásairól – 55 év alatt 45 országban koncerteztek – szól régi és mai dalaikról, hiszen archív és mai felvételek egyaránt láthatóak, és szól arról a „küldetésről” ami a magyar nyelv, magyar kultúra, magyar identitás megőrzéséhez, ápolásához kötődik itthon, a határainkon túl és a diaszpóra közösségekben is.
Az esten játszanak Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák csapatával is, ezt a közös produkciók Rackaláka néven is szokták hívni. Nagyon izgalmas, amikor a sokstílusú Kaláka együtt muzsikál barátaival, más jellegű muzsikát játszókkal. A Rackaláka egy több évtizedes együttműködés. Emellett természetesen sok énekes, zenész is társult már hozzájuk. Hasonló közös koncertet többször adtak a fiatal Jazzbois együttessel és több szimfonikus zenekarral is: elsőként a Miskolci Szimfonikus Zenekarral volt ilyen koncert és lemezfelvétel is.
Az est dalainak vizuális élményét Cakó Ferenc csuda homokanimációi fokozzák. Cakó Ferenccel először, mint animációs filmkészítővel dolgoztak együtt, azóta több jubileumi alkalmon, és tematikus esten működtek együtt, így az Arany János-esten és Kiss Anna-műsorban is. Élőzene és élő animáció igazán egyedit alkot a produkcióban.
A második felvonásban részleteket láthat a közönség a Nyáry Krisztián műve alapján 2016-ban a Városmajori Színházban bemutatott, és a Kaláka 55 estre felelevenített Így szerettek ők! C. színházi előadásból. Rendező: Kőváry Katalin; szereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter, Simon Kornél, Nyáry Krisztián és az 55 éves Kaláka.
Többször elhangzott a Kalákáról, hogy zene, irodalom, színház, koncert, városi, népi, hagyományos és újító. Ebben nagy szerepe volt a rajzfilmeknek, turnéknak, koncerteknek és színházi esteknek. A Kaláka sok színésszel dolgozott együtt. Már a '70-es években Latinovits Zoltánnal, később Kozák Andrással – hosszú a lista: Máté Gábor, Rátóti Zoltán, Jordán Tamás, ... volt, hogy egyszerre 4 színházban is dolgoztak. Az „Így szerettek ők!” igazán kiemelkedő alkalom volt munkásságukban, nagy öröm volt a bemutatója, sikere, és mindenki sajnálta, hogy a sorozat megszakadt. Íme a remény, hogy feléledhet: a Vígszínházban ismét látható több részlete.
További információ:
https://kalaka.hu/koncertnaptar/kalaka-otvenot-unnepi-koncert/
https://www.vigszinhaz.hu/Kalaka_OTVEN
