Zenész Magazin logó



A Reaction Management, a Camden Live és a Metathetic Music szervezésében november 28-án indul a Dirty Slippers első brit turnéja.

A tavalyi sikeres guildfordi és londoni debütálás után a zenekar visszatér, hogy legjobb dalaival és új albumuk anyagával kápráztassa el az angol rajongókat, a dalokat az Abbey Road Stúdióban rögzítettek a többszörösen díjazott producerrel, George Shilling-gel.

A Dirty Slippers Londonban, az ikonikus camdeni klubban, a The Dublin Castle-ban kezd, majd észak felé veszik az irányt és Whitchurch, Stockton on Tees és Newcastle városai következnek. A négy állomásos turné során a rajongók olyan dalokat hallhatnak majd élőben, mint a Honest Kid, amellyel a banda bekerült a brit rádiókba és a sajtóba, valamint a Wide Open, amelyet a Planet Rock Radio, Nagy-Britannia legnagyobb rockzenei rádiója mutatott be.

 

 

A Dirty Slippers előtt hatalmas lehetőség áll, hiszen a Reaction Management szervezésében ez az első, önálló angliai turnéjuk, amely előtt még új klipes dal is érkezik. A Where Did the Summer Go? – az új single szeptember 27-én jelenik majd meg.

Facebook: https://www.facebook.com/dirtyslip