„Ez a megjelenés nagyban eltér a korábbi pop-punk szerzeményektől, komoly inspiráció volt számomra a külföldön is népszerű country stílus”.
„Úgy éreztem szükségem van, zenei felfrissülésre így rengeteget hallgattam country stílusú dalokat, egészen az 1900-as évek szerzeményeitől, a most megjelenő country-pop dalokig. Nagyon komfortosnak éreztem magamat ebben a stílusban, így sok kísérletezés után megszületett a Szakadt Kabát.
A dal rávilágít arra, hogy senki nem tökéletes, mindenkinek vannak hibái. Ennek ellenére is meg lehet találni a boldogságot az életben, még ha nincs is másod csak egy kopott csizmád és egy szakadt kabátod, hiszen a boldogság számomra nem a tárgyi vagy egyéb anyagi javaktól függ. Maga a dalszerzési folyamat nagyon gördülékeny volt, a sok inspirációnak köszönhetően pár óra stúdiózás alatt megszületett a végtermék. A dal gitárszólóját Jakubecz Zoltán (Jakuzo) jazz gitáros álmodta meg, ami nagyon sokat hozzátett a dalhoz. Korábban hasonló stílusban már dolgoztunk együtt, így nagyon könnyen ráéreztünk egymás gondolataira.
A szerzeményhez egy igazán autentikus környezetben videóklipet is készítettünk, melyet a PalócMédiaMűhely csapatával közösen álmodtunk meg. A csosálatos dunai naplementében, valamint a Wolf Ranch farmon vettünk fel jeleneteket hozzá, melyek a profi stábnak is köszönhetően minden elképzelést felülmúltak. Szeretném továbberősíteni ezt a vonalat, nem kizárt, hogy az ősz folyamán egy country-folk kislemez is elkészülhet, hasonló stílusú dalokkal. Már elkezdődött az ötletelési folyamat.”
Facebook: https://www.facebook.com/krecsmarik.aaron
YouTube: https://www.youtube.com/@AarontvVEVO
