Zenész Magazin logó



Alternatív rock – psychedelic punk – space grunge, ezzel a három stílussal jellemzi magát a friss EP-vel jelentkező veszprémi Percember.

Az Aliz in Chains és Sabbathical mögött álló Csángó Kornél (ének/gitár), Megyeri Zoltán (dob) és Vittmann Mátyás (basszusgitár/vokál) trió közel hat évnyi közös tribute-olást, örömzenélést követően saját zenei világának felfedezésébe merült. Csatlakozott hozzájuk Manner Gábor (billentyű) és ebből az elegyből létrejött a Percember, első lenyomatuk pedig a Mérleg EP-t alkotó három dal.

A kislemez munkálatai gyakorlatilag januárban kezdődtek, de már a korábbi örömzenélések nyomán is meg-megfogant egy-egy későbbi dalban manifesztálódott riff vagy téma. Végül márciusban a veszprémi Élő-Zene Egyesület termében, Drótos Gábor hangmérnök segítségével rögzült, június 14-én streaming platformokon, július 18-án pedig szerzői kiadásban mini CD-n is napvilágot látott a Mérleg. Július 13-án részt vettek az Öröm a zene tehetségkutató veszprémi állomásán, ahol a harmadik helyezés mellett Megyeri Zoltán vihette haza a „Kiemelkedő zenei tehetség” díjat.

 

 

A közeljövőben élőben is bemutatják a Mérleg EP-t és az azóta formát öltött Percember dalokat. Júliusban a veszprémi Utcazene Fesztivál IMU színpadán, és a budapesti Robot-ban, augusztusban a Hashtag Vár fesztiválon lehet elcsípni a zenekart, őszre pedig további koncertekkel készülnek.

Weboldal: www.percember.hu
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/@Percember
Facebook:  www.facebook.com/percember
Spotify: https://open.spotify.com/artist/4abmLkJqMKFhTIwmQ97Ncu
Apple Music: https://music.apple.com/us/artist/percember/1748879335
Tidal: https://listen.tidal.com/artist/48154249