Zenész Magazin logó



A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja el a látogatókat az alkotó életművében.

Tarján Zsófit sokan a színpadról ismerhetik, ahol az ország egyik legnépszerűbb zenekarának élén varázsolja el a közönséget koncertről koncertre, Zsófi azonban képzőművész is: július 18-án inkább erről az oldaláról ismerhetjük meg. A kiállítás a világ leghíresebb kortárs graffitiművészének több mint száz alkotását vonultatja fel az eredetihez hű reprodukciókkal a Király utcai Komplex Kiállítótérben.

A hely befogadóképessége miatt csak az első 30 szerencsés vehet részt ezen a különleges programon, így érdemes minél előbb megváltani az online belépőjegyet. Az eseményre 17 órától lehet érkezni, 17:30-kor pedig elindul a tárlatvezetés.

A Honeybeast közben gőzerővel készül az ősszel megjelenő albumukra és az ekkor induló turnéra is. Az új anyagról legutóbb megjelent keserédes felismerést érzékletesen bemutató Másnapot most a Pillangók követi. A könnyed, nyári hangzású dal szövegét is jegyző Bencsik-Kovács Zoltán így fogalmazott: „A lírai én itt nem egy tinédzser: most átéli azt a közhelyszerű, euforikus érzést, amit egy szerelem jelent, de tudja, hogy ez idővel kopik majd. Ezt a kezdeti érzést akarja megőrizni, konzerválni magában.” A szöveg- és a dallamvilág tökéletes összhangban van a Pillangókban, melynek producere Somogyvári Dani volt.

Facebook: https://www.facebook.com/honeybeastofficial