Zenész Magazin logó



Katona Klári-dalt énekel Schoblocher Barbara a Körút legújabb moziklipjében.

Az érettség és a ballagás körüli időszak több ikonikus magyar filmnek is adott ihletet az elmúlt százhúsz év során. Genser András májusban debütált új zenei projektje, a Körút a 2001-ben bemutatott Moszkva tér című film segítségével visz minket 1989-be, méghozzá Katona Klári egyik legismertebb dalának feldolgozásával. A trailerben piros Ladát vezető Rojál, azaz Szabó Simon éneklő mitfahrhere pedig nem más, mint Schoblocher Barbara.

Hogy a Körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt, amely a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus és kultikus magyar filmjeit idézve jelentette meg Zenéje vagy valakinek címmel debütáló dalát május 17-én, az art mozik napján. Ezt a koncepciót folytatja az utolsó szóbeli érettségi utáni első szabad napon, július 4-én megjelent régi-új dalában az ötletgazda Genser András, aki egy Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-klasszikusra asszociált az 1989-ben játszódó, Török Ferenc rendezte Moszkva tér című film kapcsán.

 

 

„Nem gondolkoztam feldolgozásban, a dal és a klip szerkezete már kész volt, amikor váratlanul megszólalt a fejemben a Miért ne? ének témája és a dalszöveg is annyira passzolt a filmből összevágott kliphez, hogy muszáj volt a végére járni” – mondja a producer. Somló Danin keresztül juttattam el a demót Barbinak, úgy emlékszem, hamar igent mondott. A felvétel napján találkoztunk először, hálás vagyok, amiért ilyen odaadással vetette bele magát a játékba és segített megidézni a gimnazista éveimet a Rákócziban.

447962743 986533439503695 550x

 

 

A Miért ne? című dalt a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara énekelte fel, akiről köztudott, hogy a klasszikus magyar popzene nagy rajongója.

KÖRÚT & Schoblocher Barbara - Miért ne?
Zene: Presser Gábor
Szöveg: Sztevanovity Dusán
Ének: Schoblocher Barbara
Az eredeti dalt előadta: Katona Klári
Gitár: Springer Márton
Moog prodigy arp: Thomas Schönknecht T
Keverés: Genser András, Erdész Tamás
Master: Erdész Tamás
Vágó: Genser András
Vfx, szemfényvesztő: Haraszti Battore

 Miért ne? trailer Schloblocher Barbarával és Szabó Simonnal


Gensi sok mindennel foglalkozik a reklám- és filmzene-íráson túl is, de hogy saját zenei projektbe fogjon, azaz gyerekkori emlékeit dalokba konvertálja, csak az utóbbi években fogalmazódott meg benne. A tervek szerint 2024. december 24-én jelenik meg a teljes, tíz számból, tíz film által inspirált Körút-album.