Zenész Magazin logó



A Slow Village készülő 3. nagylemezéről már mutatott be dalt idén, de máris itt a következő, ami a zenei tehetségkutatók jelenségére reagál.

A dalhoz ismét Lippai Balázs (DANGER) rendezett klipet, akivel már három és feledik alkalommal dolgoztak együtt. Korábban az Úton, illetve a Lesz nyár című Slow Village-dalok kaptak Lippai-klipet, a kettő között, a Covid idején, kvázi poénból pedig létrehoztak egy vírusvideót, ami klasszikus értelemben vett forgatást nem igényelt – innen a kérdés hogy akkor most az X a harmadik vagy negyedik közös munkájuk. Az Úton és a Lesz nyár is díjat kapott a Magyar Klipszemlén, míg a kettő között született Kilét jelölést kapott.

 

COVER FINAL 550x

 

A produkció gondolatai a dalról

„Egy kicsit sok volt abból, hogy a kereskedelmi televíziók leginkább egy scripted reality show színvonalát hozzák a ’tehetségkutatók’ terén. Ízléstelen és szakmaiatlan zsűrik, felfújt celeb komédia, mentorálásnak nevezett kirakat ’jóemberkedés’. Miközben szerződések tömkelege hagyja, hogy ezek az előadók már fiatalon kiégjenek, és a bulvár csapda áldozatává váljanak. Nem beszélve arról, hogy hány jelentkezőt szégyenítenek meg direkt az előválogatók során, csak és kizárólag azért, hogy összekaparják valahogyan a szükséges nézettséget. Persze az első generációs hazai tehetségkutatók tényleg igazán minőségi előadókkal gazdagították a magyar szcénát, és az elmúlt években is volt egypár előadó, aki ki tudott lépni ezekből a keretekből, amiért maximális tisztelet. Szerencsére most már vannak alternatív tehetségkutatóink, ahol releváns, mai szakmai zsűri mentorál, segít és értékel, ráadásul tízszer erősebb koncepciók között, mint amit bármelyik kereskedelmi televízió valaha kitalált.

 Az „X” a kereskedelmi televíziós tehetségkutatók abszurd, hamis értékekre épülő világnak a paródiája és kritikája, mindez Lippai Bazsi rendhagyó vizuáljával kombózva. Mindemellett üzenet a fiatal feltörekvőknek, hogy ne hagyják magukat átverni, hiszen, ha igazán tehetségesek, ha tényleg hisznek magukban, és elég munkát tesznek a zenei karrierjükbe, akkor az áttöri majd a falakat, és meghozza a kellő elismertséget.”

 

 

 Lippai Balázs rendező így vélekedik a közös munkáról:

„Mindig hálás móka a falu népének mozgóképet hozni, hisz a megbízhatóan cool beat és a srácok markánsan eltérő egyedi stílusa remek játékteret ad egy dalon belül. Az eddigi legprovokatívabb X-nél sincs ez másképp.

Immár a harmadik közös klipünk ez, amiben még jobban igyekeztem külön szitut álmodni a 3 MC alá, hogy a bombasztikus refrénben aztán össze is eresszem őket. Így lett a tenyérbemászó zsűritagot elrappelő Nashből egy pimasz rendőrcukkoló bandatag, a bulizó fiatal tehetségek szemüvegen tükröződő glsch-ból egy minden hájjal megkent manager, Tinkből pedig a kattant vénember, aki képtelen sikerre edzeni túlkoros fiát.”

A Slow Village következő koncertjét a Lánchíd lábánál, a Pontoon színpadán adja, június 27-én.

Event: https://www.facebook.com/events/1765446530894892
Facebook: https://www.facebook.com/slowvillageband
Instagram: https://www.instagram.com/lassufalu/