A 4S Street Torontóban járt, ahova már második alkalommal térhettek vissza.
A 2024-es év első fele igencsak mozgalmas volt a zenekar számára. Februárban és áprilisban két nagyszabású koncert keretében mutatták be a harmadik nagylemezüket, május elején átvették a második Fonogram díjukat és több tucatnyi koncert van már mögöttük az idei évben. Nemrégiben Torontóban jártak, ahova már második alkalommal térhettek vissza.
„Idén újra meghívást kaptunk Hungarofestre. Két évvel ezelőtt már koncerteztünk Torontóban, így nem volt teljesen ismeretlen számunkra a terep. Akkor egy kis klubban pár száz főnek játszottunk, nagyon családias hangulatban és pillanatok alatt annyira megtaláltuk a közös hangot az ottani közönséggel, hogy idén újra visszahívtak bennünket.”
A Hungarofest napjainkra olyannyira kinőtte magát, hogy idén már Toronto szívében, a Younge-Dundas Square-en lett megtartva. Ez lényegesen növelte a rendezvény látogatottságát és színvonalát, korábban nem volt példa ekkora szabású magyar rendezvényre Kanadában.
„Pár évvel ezelőtt egy kis parasztház szobájában öltöttek végső formát a dalaink. Amikor megszületett a Hova tűntél, az Üzenet a távolból, a Mesélek a bornak vagy éppen a Tíz éven át, nem gondoltunk arra, hogy egyszer a világ másik oldalán, Észak-Amerika harmadik legnagyobb városának egyik legforgalmasabb terén több ezren fogják velünk közösen énekelni ezeket a dalokat. Szürreális élmény volt, amikor a délutáni hangbeálláson a felhőkarcolók és a végeláthatatlan LED falak között először megszólalt a zenekar, az pedig már csak hab volt a tortán, amikor a tér megtelt élettel és elkezdődött a koncert.
Néhány kedves ismerős által volt szerencsénk betekintést nyerni az ott élők mindennapjaiba, ez pedig még egy lépéssel közelebb vitt hozzájuk. Ez a fajta közvetlenség nagyban meghatározta a koncert hangulatát, gyakorlatilag otthonossá, családiassá tette azt.”
A rövid tengerentúli kitérő után már itthon folytatják a nyári turnéjukat, a közönség Magyarországon és Erdélyben is találkozhat velük a legfontosabb koncerthelyszíneken.
https://www.facebook.com/negyesstreet
