zenesz_logo.png



A nagyobb hírlapárusoknál holnaptól kapható a Zenész Magazin legfrissebb, 244., júniusi száma interjúkkal, tesztekkel, technikai újdonságokkal, lemezajánlóval.

 244 01 650x

 

A júniusi számban is két interjút olvashattok, az első Kállay Saunders Andrással készült, abból az alkalomból, hogy az egyik legnagyobb nemzetközi lemezkiadó, a Warner Music Group meghallgatva András Breathing című dalát, egy évre leszerződtette. Másik interjúnkban Nagy Anita a magyar metal szcéna keményen dolgozó, második albumát maga mögött tudó Heedless Elegance frontemberével, Konter Samuval beszélgetett, részben a közelmúltban megjelent lemezükről, részben a hazai érvényesülési lehetőségekről.

A lapban található hat teszt közül kiemelném a rendkívül népszerű Boss Katana Go fejhallgató erősítővel kombinált modellezős multieffektről szóló cikket, valamint az Ortega RCE23RO Thermo sorozatú, nejlonhúros elektroakusztikus gitárról szóló írásunkat. Tesztet olvashattok a szintén közkedvelt Yamaha Revstar Standard gitársorozat RSS20-as modelljéről is.

Érdemes áttanulmányozni a Line 6 POD Express gitár és basszusgitár multieffektekről szóló írásunkat, hiszen ezek az átlagos gitárpedál méretű és viszonylag egyszerűen kezelhető multieffektek 16 féle HX minőségű effektet, hétféle IR alapú jól paraméterezhető erősítő- és hangfalmodellt kínálnak. Szintén Line 6 téma az új Catalyst CX kombó sorozat, ami a gyártó korábbi Catalyst sorozatának helyébe lép. Nem tudni mennyien ismerik a DiMarzio előreszerelt „Drop in” Wiring Harness gitárelektronikákat, melyekből az öt legfrissebb változatot mutatjuk be.

A felsoroltakon kívül persze még számos technikai-, zenei- és lemez hír található áprilisi lapszámunkban. A Zenész Magazin júniusi számát multiknál, aluljárókban, nagyobb közlekedési csomópontoknál található Hírlapker boltokban – pl. INMEDIO, RELAY – lehet megvásárolni, változatlanul 995 forintos áron.

Aki pedig szeretné megkapni a minden páros hónap elején megjelenő pazar kiállítású, nyomtatott Zenész Magazint 5900 forintért egy éven keresztül, postaköltség nélkül, az weboldalunk Előfizetés menüpontjára klikkelve pár kattintással, regisztráció nélkül is előfizethet magazinunkra, sőt már egyes lapszámokat is meg lehet rendelni ezen a felületen.

Az új előfizetési lehetőség mellett továbbra is megrendelhető a Zenész Magazin hétfőn és csütörtökön akár telefonon is, az 1-453-1040 számon, Holló Tibor kollégánknál.