A felnőtté válásról mindenki tudja, hogy nehéz, de ki számított arra, hogy ennyire fájdalmas?
„Egyre több fronton kell teljesíteni, miközben sorra veszítjük el az embereket az életünkből. Menteni kell a menthetőt, pótolni, akit lehet, de ilyenkor meg azzal szembesülünk, hogy egyre több az emlék és tapasztalat, amit meg kéne osztani (az életébe újonnan kerülő társakkal), ami elkerülhetetlenül formál minket olyan személlyé, akit esetenként bírunk, néha viszont elviselhetetlen.
Néha muszáj megállnunk, hogy feltérképezzük a bennünk kavargó érzéseket. Egy ilyen csendes pillanaton vezet végig a Magasabbra. Tizenegy dalon keresztül végigjárjuk az elengedés teljes skáláját. Keressük a magyarázatot arra; miért történik mindez? Vagy ha már muszáj történnie, akkor miért éppen velem? Aztán vagy nem sikerül elfogadnunk, hogy lehetetlen előre felmérni az összes akadályt és törünk, zúzunk, vagy elengedjük, és belenyugszunk.
Az élet körforgása ez, hol húz, hol lépésenként telik, egyszer megnyugszunk és meglátjuk a szépet, máskor mintha hatalmas hullámként sodornának el az érzések. Ebben a bizonytalanságban nem vagy egyedül, mi is átéljük” – mesélte Pásztor Csilla énekes.
Hallgasd meg a megjelent albumot és ha tetszett, menj el 30fok árnyékban zenekar május 30-i lemezbemutató koncertjére a Gödör Clubba Budapesten!
Lemez a YouTube-on
Lemez a Spotify-on
Esemény
