zenesz_logo.png



Május negyedikén láthattuk újra színpadon a 10 éves Minimystet, az Akvárium Klub Lokáljában mutatták be új lemezüket.

Múlt héten megérkezett a Száz alakban, amely egy kaleidoszkópon keresztül mutatja nekünk a világot, és ezzel elkészült a Minimyst nagylemez, a Befelé nyílik, mely így már 11 dalt foglal magába. Az idén kerek szülinapot ünneplő, Minimyst zenekarral készítettünk interjút. Kérdéseinkre Mészáros István énekes, dalszerző, szövegíró és Szabó Bálint gitáros, dalszerző, producer válaszoltak.

bentiasztal 750x

 

Idén 10 éves a Minimyst, miért fontos ez a zenekar a mai napig, miben változott a kezdetek óta?

M.I: Igazából nem a zenekar fontos, inkább az, hogy vannak jó zenészek, barátok, akik hajlandóak most is együtt dalokat létrehozni. A közösség, a közös ügy fontos. Amikor a Minimystet újraindítottuk bő egy éve, akkor új nevet kerestünk. Végül nem volt olyan zenekarnév, amiben meg tudtunk volna állapodni. Csak ezért beszélünk ma egy 10 éves zenekarról. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy ez jó ötlet volt-e, mármint a régi néven folytatni, avagy megújulni, vagy jobb lett volna egy új brand alatt újra kezdeni. Az alapvető változás, hogy a magyar nyelvű szerzeményeken keresztül máshogy kezdtem gondolkodni azok szerkezetéről, a témákról, a történetekről. Fontos változás, hogy a dal ötletek már nemcsak tőlem indulnak, hanem Bálint is hozzájárul ehhez, ezen kívül igen komoly munkát fektet a dalok minőségi megvalósulásába. Öllős Dávid pedig, mind a zenei munkákban, mind a vizuális dolgokban vállal nagyobb szerepet.

 

 

Az első dalok, az első kislemez mindig fontos, mert ott mutatkozik meg erőteljesen a felgyülemlett mondanivaló, a zenekar üzenete. Mit jelentett a Karton Monakó ebből az aspektusból, miért ezzel a kislemezzel tértetek vissza.

M.I: A Karton Monakó egy színfalakból épült város, olyan világnak a metaforája, amely egyre inkább a látszatra épít és egyre kevesebb tartalmat hordoz magában. Az a bizonyos bolhacirkusz. Mondhatnám, hogy ilyennek látjuk Magyarországot, mondjuk is, de ez a folyamat az egész bolygóra érvényes. Magyarországon nem az szomorít el legfőképpen, hogy polarizálódott a társadalom, hanem hogy az egyik fele elhiszi, hogy a másik fele nélkül jobban érezné magát, jobban mennének a dolgok, miközben az elit köszöni szépen jól van. Ez egy borzalmas állapot. Egyre frusztrálóbb Magyarországon élni, de az igazság az, hogy a jelen mindig levezethető a múltból. Csak azt gondoltuk, hogy a kultúránknak lesz egy „pozitív” evolúciója, de egyre inkább az látszik, hogy minden eszközzé válik arra, hogy mi emberek irányíthatóvá váljunk, és eláruljuk a fontos dolgokat a lényegtelenekért. Mindezt Baritz Zsolt grafikus-festő barátunknak sikerült egy remek lemezborítóban visszaadnia, ez mai napig is a kedvenc Minimyst borítóm.

 

 

Az első premier idején azt nyilatkoztátok, hogy nem politizáltok, de reagálni szeretnétek a világban zajló változásokra. Mi az, ami a legjobban foglalkoztat benneteket 2024-ben?

M.I: Olyan világról írogatunk mostanában szívesen, ahol a kontrollvesztés és a kilátástalanság a meghatározó, de a remény ott bujkál a háttérben, hiszen a művészetnek reményt kell adnia. Ebből a helyzetből adódó űrt egyre inkább a „techno-populisták” töltik ki, legyenek azok politikusok, a gazdasági elit szereplői, a kultúra „környezetszennyezői”, akik a médián keresztül befolyásolnak minket. Puzsér Róberték pár éve, talán egy rádióműsorban arról elmélkedtek, hogy a nyugati kultúra elmúlt, nagyjából 4000 évében az isten és emberközpontú időszakok váltogatták egymást. Tehát olyan korszakok, ahol a szellemiség egyszer az isteni minőséget, máskor az emberi minőséget állítja piedesztálra. Ha az utolsó istenközpontú korszak a barokk volt és ezt követően a romantika adta a XX. századi diktátorokat, az „isten-embereket”, akkor véleményem szerint jött egy időszak, amely már kicsit plurálisan, de a keleti vallások iránti érdeklődéssel és a new age eszméivel, a neo-protestáns közösségek megszületésével ismét isten központú világot hozott. Most viszont újabb fordulatot látunk. Ezért beszélünk „techno-populistákról”, ahol kétes karizmájú vezetőket és celebritásokat követnek tömegek. A popkultúrában is van egy ilyen „visszarendeződés”: ismét megnő az igény a felmagasztalt popsztárokra, lásd Azariah-jelenség. Úgy is lehet mondani, hogy az emberiség néha isteneket követ, néha meg prófétákat, de mindig „fentről” várja a megoldást.

 

 

SZ.B: Szórakoztatva bukdácsolunk, de azért fontos üzeneteket is szeretnénk átadni. Abban az értelemben persze valóban nem politizálunk, hogy nem folytatunk küzdelmet a hatalom megszerzéséért (mosolyog), valójában azonban aktívan érdeklődünk a közélet iránt, igyekszünk közügyekben részt venni, társadalmi ügyek mellé állni. Szörnyű, ami itthon a politikában, a közéletben történik, illetve ami részben világszerte is tapasztalható. Kulturális területen is hasonlóan rossz folyamatokat látok, de szerencsére vannak ellenpontok. Félelmetes az erővel kikényszerített apátia, az ebből is fakadó tehetetlenség érzése, és a minden emberi jó ízlést felülíró gyűlöletkeltés, mely mindent felemészt, és ez ellen küzdeni kell. Erre persze eszköz lehetne a zene is, ha amúgy az nem lenne jóval magasztosabb, felsőbbrendűbb annál, minthogy lerántsuk mindennapjaink politikai mocsarába. Még akkor is, ha popzenéről van szó. De ez a popzene „befelé nyílik”.

 

 

A nagylemeznek, ami egy év munkájának gyümölcse, olyan címe van, melynek nincs címadó dala. Ez miért van? Mit jelent, hogy „befelé nyílik”?

M.I: Hát ez azért érdekes, mert akár még dal is lehet belőle, de az már természetesen nem erre a nagylemezre fog felkéredzkedni. Ez egy másik fontos téma, ami foglalkoztat, hogy a mesterséges intelligencia és a robotizáció rohamos elterjedésével hol lesz az ember helye a világban, mennyire fog az emberi minőség fennmaradni. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor az látható, hogy minden sci-fi vízió egymás után valósággá válik. Az AI nemsokára minden szellemi terméket ügyesebben fog elkészíteni, ma még nem tudjuk részleteiben, hogy ez hova fog vezetni, de van az embernek egy önreflexív, szimbolikus gondolkodása, ami abból adódik, hogy tisztában van a létezésével, ennek szépségével és drámájával. Lehet, hogy elkezdünk esténként „érvényes” dolgokról beszélgetni, mert minden mást az AI-val napközben megoldunk? Azt megkérdezhetem az AI-tól, hogy „mit gondolsz a világról”, de azt soha nem lesz értelme megkérdezni, hogy „hogy érzed magad a világban”. Nem tudom, de ezért van az, hogy mint például a most nagylemezzé érő dalok írása és létrehozása során tapasztaltuk: az alkotás egy „befelé nyíló” ajtó marad önmagunkra, mint egyetlen menekülési út. Ez nem feltétlenül egy magányos út, a zenekari együttlétek, alkotói folyamatok is egyre inkább hasonlítanak szeánszokra, csak nem feltétlenül a külső elismerést fogjuk hajszolni a jövőben. Érdemes ezzel a befelé fordulással önmagunkban kutakodni, sőt, lehet ez lesz az emberi módszer, hogy tudatosan leszűrjük a külső, terhelő impulzusokat, magunkat javítgassuk, teljes életet éljünk, hogy jól érezzük magunkat a világban. Feltételezem, hogy több idő is lesz minderre. Látod, azért van itt optimizmus… (nevet).

 

438118707 970249518443018 750x

 

Az első kislemezt, a Karton Monakót neves producerek (Toldi Miklós - Szabó Szebasztián páros) kezébe adtátok, és többnyire szabad kezet kaptak. Ez egy igen popos, lendületes kislemez lett, 3 dallal. Az ezt követő dalokat, amelyekből a jelenlegi nagylemez is összeáll már sokkal inkább ti hangszereltétek, élőbb hangzást kreáltatok. Viszont egy dal kivételével (Aquincum), melyet Somogyvári Dani kevert és masterelt, ismét Toldi Mikiék kapták kézhez a sávokat. Miért kezdtetek ti hangszerelni és miért került ismét Mikiékhez az anyag. Milyen volt velük dolgozni az elmúlt másfél évben?

SZ.B: Az Aquincum EP esetében tényleg többet dolgoztunk a dalokon és nemcsak, mint dal és szövegírók, de igyekeztünk a hangszerelés, struktúra kialakítás, sound design, szóval a produceri feladatokból is minél többet magunkra vállalni. A felvételeket is nagyrészt mi készítettük el, de végig az volt a fejünkben, hogy az eddigi zenei munkásságunktól eltérően ezen a lemezen szeretnénk, ha egy általunk nagyra becsült „külső fül” által nyernék el a dalok végső formájukat. Szerencsére sok rendkívül tehetséges hazai producer tevékenykedik itthon, viszont nekünk elég világos koncepciónk volt a lemezt illetően, ami szűkítette is a kört. A mi zenénkhez, illetve ízlésünkhöz egyértelműen Miki munkái állnak legközelebb. Ráadásul nemcsak szakmailag, de emberileg is megkedveltük, mindig nyitottan állt a kéréseinkhez, és azonnal tudta, mit is szeretnénk, így rendkívül gördülékeny és profi együttműködést hozott a közös munka. És ez persze abszolút igaz Szebire is, aki Miki tettestársa volt mindvégig, és a végső simítást, a masteringet minden dalnál ő végezte.

A Karton Monakó EP esetében még valóban teljesen szabad kezet adtunk Mikinek. Bár ekkor is nagyjából kész dalokat küldtünk át, ám talán ezek voltak a legkomplikáltabb dalok, amelyeknek kezdetben sok-sok verzióját készítettük el, keresgéltük a kulcsot a dalokhoz, de csak nem akarták könnyen adni magukat, így Mikinek is több feladata volt velük. Ezekben bőven végzett produceri feladatokat is a mixing mellett. Ahogy említed, egy dal jelentett a továbbiakban csak kivételt, az Aquincum, mely bár szervesen illeszkedik a lemez többi dala közé, mégis Somogyvári Danira bíztuk. Hihetetlen tehetség, és a véletlen, a szerencse meg persze Dani baráti hozzáállása, meg persze a mi kíváncsiságunk is arra vezetett, hogy ezt a dalt neki adjuk. Nem produceri munkára, „csak" mix/masterre kértük fel, és nem csalódtunk, gyorsan, profin dolgozik. Ráadásul a végeredmény szépen illeszkedik a sorba.

 

 

M.I: Ezen kívül volt tavaly két „egyke”, a Tiszta szívvel és az Elég, az előbbi egy olyan vers megzenésítés, amit már sokan megtettek, de mi pont ezért akartunk valami mást belelátni, beleérezni. Az Elég pedig egy pályázatra készült, mely Balatorium néven futott, balatoni zajokból lett felépítve Bálint által, melynek instrumentális változatával meg is nyerte a pályázatot. Ezt a dalt a Petőfi Rádió is játszotta tavaly nyáron.

Az Aquincum című lemeznél már az újfajta hangzás jelenik meg. Hogyan részleteznéd ezt a hangzásvilágot? Elértétek azt a hangulatot, amit szerettetek volna?

SZ.B: Úgy érzem, színes lemez született, és mi is rengeteget tanultunk közben. Mikitől tanultuk meg például, hogyan lehet sok apró elemből komplexebb hangképet előállítani. Persze a cél nem bonyolult zene elkészítése, fontosabb ennél az üzenet, mégis jó úgy hallgatni, hogy tele van érdekes, apró megoldásokkal, amelyek többszöri hallgatás után is tudnak meglepetéseket okozni. A hangulatot persze a dal maga adja, de ha az nem profi építőkockákból áll össze, hiába a szép tervek, könnyen összeomolhat. Ebben az építésben voltak hatalmas segítségünkre az említett „szakik”.

A második EP előtt már bőven elkapott minket a koncertezés láza, az élő játék varázsa, és úgy éreztük, hogy a soron következő daloknak ez az ösztönösség, élőbb hangzás jobban is állna. A felvételeknél, editálásnál és a plusz elektronikai színezéseknél igyekeztünk ezt figyelembe venni, mint ahogy azt is, hogy egységesen illeszkedjenek a korábbi dalokhoz is. Papp Gergő barátunkat követte 2023 elején Garami Gábor a doboknál, aki személyiségével, egyedi, letisztult popos-funkys dobolásával és nem utolsó sorban elektromos dobhangzásával új lendületet adott nemcsak a zenekarnak, de a második EP-nek is. Az elektromos dob pedig hatalmas lehetőségeket nyitott meg számunkra a dob soundot illetően, amit élő koncerteken igyekeztünk is kihasználni. Bár nem egy experimentális zenekar vagyunk, mégis ebben a zenei világban is ki lehet használni az elektronika adta lehetőségeket.

 

441083946 970249608443009 750x

 

Az idén megjelent dalokat sorban hoztátok ki havonta. Itt követtétek az élőbb megszólalás folytonosságát, vagy itt is volt „csavar”?

M.I: Itt a Száz Alakban és a Lehet című dalok Bálint ötleteiből kerekedtek ki és ezért szerintem az ő szívéhez állnak a legközelebb, a Száz Alakban számomra olyan, mint annak idején az Uncatchable című dalunk, hogy egyszerűen boldogsághormont termel bennem. A Nem maradsz egyedül c. dalt pedig régebbről hozom, gyakorlatilag az MNoir-nak állít emléket. Ennek az eredeti verziója akkor született, amikor kizuhantam annak idején a Minimystből és a Impro School alapító Deák Ambrussal (AMB) csináltunk egy szólólemezt. A címből is kitűnik, hogy ez egy „önsimogatás” volt. Ezeknél a daloknál már a fejünkben volt, hogy ebből egy nagylemezt kell kerekíteni, így nagyobb változtatások nem voltak, már inkább az egységre törekedtünk, ennek ellenére szerintünk változatos 3 dal született.

 

441061191 970249658443004 750x

 

Mik a terveitek az év második felét illetően? Sokat játszotok ketten is, mit jelent a Minimyst Duo a jövőt tekintve?

SZ.B: Már dolgozunk az új dalokon, és nagyon lelkesítőek. Szeretnénk őszre egy olyan új EP-t elkészíteni, amellyel a magunkkal szemben támasztott elvárásokon átlépve tovább tudjuk szélesíteni az eddig is szép színesre sikerült Minimyst univerzumot.

A Minimyst Duo pedig az a szerelem gyerekünk, ahol a kedvenc Minimyst dalokat lecsupaszítva, tartalmukat tovább mélyítve azokat olyan helyeken is eljátszhassuk, ahol a nagyzenekarral mondjuk technikai lehetőségek korlátai miatt nem tudjuk. Többet tudunk mesélni, beszélgetni ilyenkor, akár a dalokról, akár egy éjszakai tábortűz körüli zenélés alkalmával a csillagképekről is (megtörtént eset).

Nagyon szeretjük a duót és a teljes zenekaros felállást is, szívesen teszünk eleget mindkét felkérésnek.

Garami Gábor dobos nemrég távozott a zenekarból. Ki fogja betölteni a posztját?

A dobosunk Benedek Tomi lesz, a Minimyst „ős dobosa”, aki nagy örömünkre vállalta a feladatot és már el is kezdtük a felkészülést. Az első próbák után már mondhatom, hogy nagyon ígéretes lesz koncertezni a régi/új dobossal.

Köszönjük az interjút!