Zenész Magazin logó



Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el.

 

Tabár István 750x

Tabár István

Tabár István életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Kovács Adrián, Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Baukó Attila (Azahriah), Cseri Hanna (cserihanna) és Szirmai Marcell (Pogány Induló) vehették át a díjat május 6-án a Magyar Zene Házában. Az év magyarnóta-szerzője Ludvig József lett. A 2023-as év produkciójának pedig a Stúdió 11 zenekar 60 éves koncertjét választották.

 

Baukó Attila Azahriah 750x

Baukó Attila Azahriah

Az Artisjus 24. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek.

 

Studio 11 60 ev c Posztós János MÜPA studio11 750x

Stúdió 11 zenekar

Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság – nevezetesen Bágyi Balázs, Both Miklós, Czutor Zoltán, Kocsák Tibor, Major Eszter és Sebestyén Áron – készítette elő.

Az év komolyzenei műve kategóriában idén három alkotást is díjaztak: Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs Jób könyve, Mohay Miklós Aranyszájú Szent János liturgiája, valamint a március 24-én elhunyt Eötvös Péter Valuska című, Krasznahorkai László regénye nyomán készült műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Oláh Patrik kapta. 

 Cseri Hanna 750x

 Cseri Hanna

Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Kategória

Díjazott

Könnyűzenei alkotói életműdíj

Tabár István

Az Év Könnyűzeneszerzője

Kovács Adrián

Az Év Könnyűzenei Szövegírója

Schwarcz Ádám ’Beton.Hofi’

Az Év Produkciója

Stúdió 11 - 60 éves koncert

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója

Baukó Attila ‘Azahriah’

Cseri Hanna ‘cserihanna’

Szirmai Marcell ‘Pogány Induló’

Az Év Komolyzenei Műve

Eötvös Péter: Valuska (posztumusz díj), szövegkönyvet írta: Keszthelyi Kinga, Mezei Mari;

Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs: Jób könyve, szövegíró, dramaturg: Mátrai Diána Eszter;

Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója

Oláh Patrik

Az Év Magyarnóta-szerzője

Ludvig József

Az Artisjus irodalmi díjakat előző héten hirdette ki a szerzői egyesület. Az irodalmi nagydíjat Rakovszky Zsuzsa kapta, a többi irodalmi díjazott Győri László, Milbacher Róbert, Bényei Tamás, valamint Darvasi Ferenc és Reményi József Tamás (posztumusz). Az irodalmi díjasok bemutatása itt olvasható.

A borítófotón Schwarcz Ádám (Beton.Hofi).