zenesz_logo.png



16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a Még mit nem című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez.

A korongról a Te vagy az, aki kell című felvételt már korábban megismerhettük. A slágergyanús trackhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip. Most pedig a Valahogy nem az én napom című újdonsághoz debütált egy geometriai alakzatokban és különböző vizuális elemekben gazdag lyric videó. A fülbemászó dalban közreműködik Háry Péter (szintetizátor), Pribojszki Mátyás (szájharmonika) és Szász Ágnes (ének) is.

 

 

A KFT a nyolcvanas évek legendás újhullámos együttese, a hazai elektronikus zene úttörője. A nevükhöz olyan megoldások fűződnek, amelyek évtizedekre meghatározták az elektronikus hangzást a magyar zenei életben. A csapat június 20-án izgalmas koncertre készül: együtt lépnek fel a Pál Utcai Fiúk zenekarral a Budapest Parkban. A véletlen úgy hozta, hogy eddig fesztiválokon is szinte alig találkoztak, most azonban közös blokkok is lesznek a műsorban. A KFT-vel ezen az estén fellép Gábor Andor UFO, Lengyelfi Eszter és a Vintage Dolls énekes trió is.

 

Hallgasd végig az albumot ITT!

https://www.facebook.com/KFTzenekar/
https://www.instagram.com/kftzenekar/

Fotó: Nerpel Nikoletta