zenesz_logo.png



A Sötét villám zeneileg igazán izgalmas anyag lett: van rajta lírai vallomás és aktuális „Blaha-pop” is, az új dalokat a Budapest Parkban hallhatja először a közönség.

A zenekar tagjai 12 éve alkotnak közösen: „Együtt fejlődünk és megyünk előre, ebbe beletartozik a zenei és a lelki utunk is. Nagyon jó és érdekes élmény egy hajóban evezni és látni egymáson, ki hogyan halad és változik, és hogy hogyan nyomjuk rá a közös évek pecsétjét egy-egy albumra” – fogalmazott Jancsó Gábor. „Talán ez az eddigi legjobb anyagunk, és ha az összképet nézzük, a Hozzánk idomult éjjel az égnél elkezdett vonalat folytattuk. Nálunk egy lemez nagyjából két és fél évnyi időszakot ölel fel, ez volt az ötödik. Szívünk-lelkünk benne – ötödjére is” – tette hozzá, és azt is elárulta, személyesen mit jelent neki a Sötét villám.

„Amennyire az előző album a fájdalomról és a velejáró terápiáról szólt számomra, ez annyira az elengedésről és felszabadulásról. Értem ezalatt a dalszerzés során megélt belső folyamatokat, az inspirációt, a kreatív energiákat előhívó felszabadultságérzést. Még mindig terápia a zeneszerzés és a zenélés, de már máshogy, mint régen.”

Hallgasd meg itt:

 

 

Az albumról egyébként a közönség már több újdonságot is megismerhetett, az utóbbi időben kettő is megjelent: az Egy popzenész nyara különleges és őszinte vallomás a zenészlétről, a Levegőnek ha nézel pedig a hónap elején debütált egy rendkívül szórakoztató klip kíséretében.

A mostani lemezen egyébként – az előzőn lévő karcosabb dalok sikeréből kiindulva – több lendületes is szerepel. A Budapest Parkban idén a Blahalouisiana nyitja a szezont április 25-én, ahol a Sötét villám anyaga is hallható lesz majd a régi kedvencek mellett.

Facebook: https://www.facebook.com/blahalouisiana
Hallgasd meg itt: https://bfan.link/sotet-villam