zenesz_logo.png



Sikeresen alkotni egyszerre többféle zenei stílusban – Madarász Gábor, Kemény Zsófi, Kun Bálint, Glen Gabriel (SE) a DEX-en.

Idén hetedik alkalommal szervezi meg az Artisjus a DEX Songwriting Expót. A rendezvényt 2018-ban indította el a szerzői egyesület azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők május-júniusban vehetnek részt az Artisjus székházban.

 

438059337 812961754205861 750x431 Bálint

 

Amikor mindenki szerző a zenekarban

Mi történik, ha a zenekartagok nemcsak hangszeres kísérőzenészként, hanem dalszerzőként is mindannyian jelen vannak az alkotói folyamatban? Május 16-án a nemrég az MVM Dome-ban nagykoncertet adó Carson Coma zenekar billentyűse, Kun Bálint ad elő a közös zenekari alkotásról és az ezzel járó kreatív és emberi döntéshelyzetekről.  A résztvevők olyan kérdésekre kapnak választ, hogy létezik-e valódi zenekari demokrácia, és segít-e a zenészi akadémiai előképzettség az ilyen helyzetek megoldásában.

 

437574459 812964190872284 750x421

 

Kommersz, de mégis jó dalszövegek?

Közhelyek, toposzok, eredetiség. Hol a határa a kommersznek, és mi különbözteti meg a jótól? Május 30-án, a rendezvénysorozat második eseményén Kemény Zsófi, költő, író, slammer a kommersz, de mégis jó dalszövegek megírásának titkait keresi, és bemutatja, hogyan tudnak a közhelyes kifejezések költői képpé, művészetté válni. Jöjjenek példák a sikeres, kommersz, mégis jó dalszövegekre!

 

437111987 812966554205381 750x

 

Műfajokon átívelő dalszerzői flexibilitás

Június 5-én Madarász Gábor ’Madi’ a szerzői rugalmasságról tart mesterkurzust. Miként lesz valakiből olyan dalszerző, aki akár a legkülönbözőbb zenei műfajokban képes sikeres dalokat írni? Mit hall és érez ebből a közönség? Többek között Ákossal, Hobóval, Dés Lászlóval, Presser Gáborral, Rúzsa Magdival, Wolf Katival közös munkái bizonyítják, hogy Madi képes erre. Mesterkurzusán több évtizedes szakmai karrierjének tapasztalatait, tanulságait osztja meg a résztvevőkkel.

 

437140345 812969240871779 750x431

 

A nagyzenekari partitúra találkozása az elektronikával

Június 13-án Svédországból érkezik Glen Gabriel, mesterkurzusának témája a nagyzenekari hangszerelés és az elektronikus zene kapcsolata a filmzenében. Ez a napjainkban nagyon népszerű kombináció egyben nagy kihívás is, sok kérdéssel. Miben különbözik a filmekhez, sorozatokhoz vagy reklámokhoz szánt zene alkotási folyamata, és mekkora a szerepe a zene szinkronizálásának a filmes tartalommal? A téma határait a több mint 20 nagyjátékfilmhez, 1000 tévés epizódhoz, köztük a Netflixes The Game Changers sorozathoz, és száznál több kereskedelmi márka, úgy, mint a Mercedes, Coca-Cola vagy a Nike reklámfilmjeihez készült zene szerzőjeként Glen feszegeti majd.

A DEX előadói a mesterkurzusok napján egy-egy exkluzív, limitált férőhelyes mentoring programot is tartanak, amelyek keretében a kiválasztott résztvevők személyesen kaphatnak szakmai visszajelzést munkáikra.

További program- és jegyinformációk a DEX Facebook-oldalán és Instagramján.