Mirtse Korinna nevét a legtöbben a Kontraszt zenekarból ismerhetik, de feltűnt már a Dalfutár című műsorban is és több alkalommal működött együtt a Fatal Error zenekarral.
Nemrég pedig szóló projektet indított, Korinna néven. Ennek apropóján beszélgettünk inspirációról, skatulyákról és biztonságérzetről – többek között...
Pár szót ejtsünk a kezdetekről: hogyan kerültél a zenei pályára?
Kiskoromban a szüleimnek köszönhetően rengeteg zenét hallgattunk a nővéremmel, és sokat énekeltünk közösen. Édesapámnál mindig volt egy szájharmonika, így hamar mindenkinek meglettek a kedvenc ír kocsmadalai, amelyeket újra és újra hallani akartunk. Ez talán az első emlékem, ami a zenéhez kapcsol. Aztán iskolába mentem, elkezdtem zongorát tanulni, majd nagyjából tízévesen találtam egy Sebestyén Márta-lemezt édesanyám könyvespolcán, ami nagyon megtetszett. Elkezdtem népdalokat énekelni, majd, amikor gimnazista lettem, csatlakoztam az iskolai népdalkörhöz. A gimnáziumban ismerkedtem meg egy jazz trió tagjaival is, akik egy iskolai „ki mit tud” után meghívtak magukhoz énekelni. Ekkor kezdett kinyílni előttem a könnyűzene világa, de akkor még autodidakta módon tanultam. Ebben az időszakban kezdtem el megírni az első saját dalaimat is. Az első énekóráimon a Kőbányai Zenei Stúdióban vettem részt, és az ott töltött idő segített abban, hogy ne csak csináljam, hanem tudjam is, hogy mit csinálok. Kőbánya utolsó évében jött létre a Kontraszt, amit kedves barátommal és kollégámmal, Csizmazia Zsolttal közösen hoztunk létre, és a mai napig nagyon fontos projekt a számunkra.
Fotó: Hegyi Júlia Lily
Tavaly pedig létrehoztad a szóló projektedet, és Korinna néven külön dalokat kezdtél el kiadni. Miért döntöttél így?
Nagyon szeretek csapatban zenélni és alkotni, elképesztő kémiája van, de nem szerettem volna elengedni azokat az ötleteimet sem, amelyek nem lettek volna megvalósíthatóak a zenekar neve alatt úgy, ahogy én azt elképzeltem. Ezért jutottam arra, hogy szólóban is adok ki dalokat, miközben a Kontraszt is a szívügyem maradt. A szóló projektemben megvan az a teljes szabadság, amire néha nagy szükségem van. Ezért nem gondolkoztam sokáig a néven sem – ez csak én vagyok, itt minden csak tőlem függ. A Kontrasztban pedig megvan a csapatban alkotás és zenélés öröme, amit szintén imádok. Nekem ez így most jó.
A Korinna projektben sem teljesen egyedül dolgozol, legutóbbi két dalodat Balázs Mihállyal (UTAZØ) közreműködve adtad ki. Hogy néz ki a munkamegosztás?
Sok ötlet van a fejemben, a produceri tudásom azonban jelenleg nem elég ahhoz, hogy megvalósítsam. Misi viszont érti, mit szeretnék, még ha kézzel-lábbal is mutogatom el neki, és meg is tudja valósítani, ráadásul még plusz ötletei is vannak a dalokhoz. Nagyon gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, a végeredményben pedig ugyanúgy ott van ő is, ahogy én.
Misivel nemcsak a szóló projektedben dolgozol együtt, de a Fatal Error zenekarral is működtél már közre, több dalban is. Milyen élmény volt velük dolgozni?
Az első a Veled más a helyzet volt, amit pár éve adtunk ki közösen a srácokkal. Itt már egy gyakorlatilag kész dalt kaptam, nekem ez új volt, de Zsola szövegeit nagyon szeretem, tudok velük azonosulni. Örültem a felkérésnek, mert Zsola korábban már megmutatta nekem a dal demóját, és nagyon tetszett, ott helyben el is sírtam magam rajta. A másik, amiben együttműködtünk, a Fecskék volt, az meg egy teljesen egyedi történet, mivel a dalt nászajándékba kaptuk, csak úgy alakult, hogy duett lett belőle. Gyönyörű emléket idéz fel nekem a Fecskék, örülök, hogy kimerevítettünk egy számomra nagyon kedves pillanatot.
Hogy történt ez pontosan?
Tavaly tartottuk az esküvőnket Misivel, ahol kialakítottunk egy „szabad színpadot”, ahova mindenki felmehetett eljátszani pár dalt a násznépnek. Az este egy pontján Zsola „mint egy mellesleg” beállt egy gitárral a mikrofon elé, és elmondta, hogy írt egy dalt az esküvőnkre, amit most előadna. Már itt nagyon meghatódtunk, de miközben Zsola játszotta a dalt, sorra sétáltak fel a színpadra a Kontraszt és a Fatal Error tagjai, csatlakoztak Zsolához, és együtt játszották a nekünk írt dalt. Kiderült, hogy a két zenekar titokban nekiállt szervezkedni az esküvő előtt, és megtanulták a dalt, amit Zsola írt, hogy együtt előadják nekünk. A pillanat filmbeillő volt, a dal pedig gyönyörű. Másnap eldöntöttük, hogy ezt szeretnénk megosztani másokkal is, és kiadjuk közösen a Fecskéket.
Ami egyébként nagyjából egy időben jelent meg második szóló daloddal, a Szalmaszívvel, ami egy versfeldolgozás, csakúgy, mint az első szóló dalod, a Ma egy éve. Tudatos, hogy a szóló projektedben verseket dolgozol fel? Lesz saját szövegű dalod is?
Ez nem volt előre eltervezve, mindkét alkalommal csak úgy bekattant egy vers, írtam hozzá zenét, aztán úgy voltunk vele, hogy miért ne adjuk ki? A Ma egy éve egy Petőfi-vers, a Szalmaszív pedig kortárs költő, Végh Attila verse. Ebből is látszik, hogy évszámtól függetlenül lehet zseniális verseket találni! Megfigyeltem magamon, hogy nagyon inspirál az irodalom, sokat merítek belőle. Van, hogy egy gondolatot, van, hogy egy egész dalt. Néztem már ki egy-két verset, ami mozgatja a fantáziámat, de gyűltek fel olyan gondolataim, amelyeket most szeretnék megosztani, úgyhogy a következő Korinna dalnak (vagy daloknak) saját szövege lesz.
Az irodalmon kívül mi inspirál még téged a dalszerzésben?
Akár egy mondat, egy pillanat, egy látvány, egy érzés, vagy egy személy. Minden, ami piszkál belülről, ami megérint. A traumáimat is ki szoktam írni, segít feldolgozni őket. Ott látom feketén-fehéren, betűkbe rendezve azt, amit érzek, és hirtelen valóssá válik, megfoghatóbbá. Könnyebb kezelni. Mindig ez volt a bajom az érzelmekkel, hogy nem látszanak, nem megfoghatóak. Valami fáj, de amíg nem találod meg a forrást, nem tudsz hozzáférni. Amikor ezekről írok, megpróbálok leásni a mélyére, és utána mindig egy picit könnyebb leszek. Pedig sokszor nem is tudatosan jön, csak kibukik belőlem pár sor, amikor már nem bírja tovább bent, és utána kerekítem dallá. Néha pedig ezek a gondolatok összeérnek mások érzéseivel, az nagyon szép dolog, akkor úgy érzem, hogy talán picit tudtam segíteni ebben másnak is. Sokszor kezdek neki játékból olyan dalszövegnek is, ami nem saját élményről szól, de azokat általában nem tudom befejezni. Van, akinek ez csuklóból megy, én is dolgozom rajta, hogy könnyebb legyen, egyelőre még nehéz.
A Dalfutár című műsorban mégis helytálltál dalszövegíróként, pedig másnak kellett írnod. Ezzel a feladattal hogyan birkóztál meg?
Ezt is úgy oldottam meg, hogy saját érzelmekből, emlékekből merítettem. A legnehezebb része az volt, hogy kitaláljam, hogy miről szeretnék írni. Onnantól már könnyebb volt, bár sok sort kihúztam, de akkor tudtam igazán megindulni, amikor egy olyan témáról kezdtem el írni, ami engem személyesen érintett. A műsorban részt venni pedig csodálatos volt, nagyon élveztem az egészet.
Fotó: Bikali Sándor
Milyen érzés a legféltettebb gondolataidat a közönség előtt előadni?
Nehéz, de a színpad ilyenkor biztonságos keretet ad nekem, amiben csak én vagyok, meg a dal. Ilyenkor hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy mások is vannak a teremben. Amikor ebből a keretből kinézek, és találkozik a tekintetem valakivel, akinek látom a tekintetében, hogy érti, amiről szól a dal, az egyszerre nehéz, de felemelő érzés is. A koncertek előtt sokszor vagyok ideges. Onnantól viszont, hogy elindul a koncert, biztonságban érzem magam a színpadon. Jóval nagyobb biztonságban, mint a színpadról lelépve. Alapvetően nem vagyok extrovertált ember, pedig tudom, hogy ha az lennék, az valószínűleg megkönnyítené az elhelyezkedést a zeneiparban.
Tehát alapvetően inkább introvertált vagy? Úgy érzed, hogy ez nehézséget jelent a zenei pályán?
Nem mondanám ki ezt ilyen konkrétan, amúgy is kerülöm a skatulyákat. Nem érzem rosszul magam, ha néznek a színpadon, vagy ha nyilvánosan kell beszélnem, egyszerűen csak másból töltődöm. Időnként szükségem van arra, hogy társaságba menjek, de az tölt fel, ha csak a közeli szeretteimmel vagyok, és néha még akkor is kell egy kis szünet, amikor csak együtt hallgatunk. Szeretek beszélgetni, akár idegenekkel is, de inkább akkor, ha van is miről. A zeneiparban a csapból is az folyik, hogy ott kell lenni, részt kell venni, kapcsolatot kell építeni, ha valaki meg akar inni veled egy felest, akkor azt a felest meg kell inni, mert sose lehet tudni, hogy milyen folyamatot indít el. Engem ez a FOMO-dolog valahogy elkerült. Nem érzem rosszul magam attól, hogy hazamegyek egy buliból, ha nincs kedvem tovább ott maradni. Lehet, hogy emiatt kevesebb lehetőség fog az utamba akadni, de bízom abban, hogy ha utat kell törnie a zenémnek, akkor utat fog törni így is.
Fotó: Bikali Sándor
Hogyan látod a magyar zeneipar jelenlegi helyzetét? Mennyire nehéz egy előadónak vagy zenekarnak elterjeszteni a zenéjét?
Kettős helyzet ez a mostani szerintem. Egyrészt a közösségi médiának köszönhetően sokkal könnyebb hírét vinni a dolgaidnak, mint régen, ráadásul teljesen ingyen, hiszen napról napra kapnak fel a semmiből videókat, dalokat, ez hatalmas lehetőség a zenészeknek. Másrészt viszont a merítés is sokkal nagyobb, mivel rengetegen fogtak zenélésbe az elmúlt években. Az, hogy ma már az internetről letöltött zenealapokra dolgozva lehet dalokat írni, igazából nem teszi szükségessé a tanulást, a gyakorlást, hanem egyből bele lehet vágni a karrierépítésbe. Ami persze szintén munka, csak egészen más jellegű készségek kellenek hozzá. A bevált sikerreceptek persze továbbra is működnek, viszont sokszor úgy látom, hogy az emberek elkezdtek nyitni az új, eredeti, különleges zenék felé is, ami szerintem szuper. Úgyhogy én részemről írom a dalaimat, és bízom benne, hogy el fognak jutni azokhoz, akikhez el kell jutniuk.
https://www.facebook.com/mirtsekorinna
Címlapfotó: Mark A. Rosta
Az interjú előszőr a Zenész Magazin 2024. februári számában volt olvasható.