zenesz_logo.png



A díjátadón Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, a Dirty Slippers zenekar a nemzetközi és hazai viszonylatban is egyedülálló Suliturné programjáért részesült a díjban.

Szerda délután Budapesten, az N28 Étterem dísztermében a hazai sajtó több tucatnyi képviselője előtt vehette át a Magyar Rekord-díjat a Dirty Slippers zenekar tagsága: Lobó-Szalóky Lázár, Ferenczi Bebi, Vikukel Dániel, Felleg Dominik és Bodrogközy Rita.

A díjátadón Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, a Dirty Slippers zenekar a nemzetközi - és hazai viszonylatban is egyedülálló Suliturné programjáért részesült a díjban. A jegyzőkönyv szerint minden kétséget kizáróan legalább 141 könnyűzenei koncerttel egybekötött drog, alkohol, és HPV elleni prevenciós előadása valósult meg a zenekarnak a Kárpát-medencében, ez a szám pedig folyamatosan nő, hiszen a zenekar az idei évben is nagy erőkkel heti rendszerességgel folytatja a programot.

A sajtó képviselői előtt Lobó-Szalóky Lázár, a Suliturné alapítója, a zenekar énekes-gitárosa elmondta, a Suliturné létrehozásával egy olyan unikális, hasznos ifjúságvédelmi projektet kívánt megvalósítani, ami egy „lábnyom”, örökség lehet majd hosszú évtizedek múlva a Dirty Slippers neve mellett. Hozzátette, megtiszteltetés átvenni a díjat, hiszen ezek a visszajelzések, valamint a diákok és a tanárok folyamatos megkeresései, üzeneti jelzik számukra, hogy jó úton járnak.

A díjátadón számos hazai híresség is jelen volt, mint Kollányi Zsuzsi énekesnő, valamint Tóth Zoltán, az eredeti Republic zenekar (1990-2013) gitárosa, aki az elhangzottakat kiegészítette: a Dirty Slippers pályája indulásának tanúi és támogatói voltak, régre nyúlik vissza az ismeretségük. Véleménye szerint a zenekar erős példája annak, amikor a tehetség mellé ambíció és munkabíró akarat társul.

A sajtótájékoztató végén Lobó-Szalóky Lázár elárulta, a zenekar október 4-én 15. éves jubileumi nagykoncertet ad az Akváriumban, Budapesten, valamint az angliai sikereik után tovább folytatják együttműködésüket Sárvár városával.

Facebook: https://www.facebook.com/dirtyslippers

Címlapfotó: Dirty Slippers és Tóth Zoltán (ex-Republic)