Zenész Magazin logó



Három igazán sikeres év után ismét megrendezik a rock/metal tehetségkutató következő évadát az Analog Music Hallban.

Az alábbiakban közreadjuk a Kill Monday Management tehetségkutatójának kiírását, a versenyre már lehet nevezni.

A dobogós helyezéseket elért zenekarok számtalan nyereménnyel fognak gazdagodni, többek között értékes tárgynyereményeket, multimédiás szolgáltatásokat, endorsementet is magukénak tudhatnak, továbbá szakmai segítségnyújtást és mentorprogramot, az egyes fordulók előtt pedig hasznos workshopokkal készülünk.

Kiemelt figyelmet fordítunk az újgenerációs rock/metal szcéna népszerűsítésre, hiszen számos tehetséges zenész és produkció rejtőzik az underground mély rejtekeiben, akik igazán nagy meglepetéseket képesek okozni. Éppen ezért törekszünk arra, hogy a több, mint 15 éves rendezvényszervezői, technikai és tartalomgyártási tapasztalattal rendelkező csapatunk segítségét felhasználva, a lehető legnagyobb színvonalon mutathassák meg magukat a közönségüknek és a nívós szakmai zsűrinek.

 

km finale 003 750x

 

A tehetségkutató 10 eseményből áll: 6 selejtezőből, 3 elődöntőből és 1 döntőből. A már élőben zajló selejtezőkbe a nevezők közül összesen 30 zenekart válogat be egy erre dedikált zsűrigárda. A helyszínen zajló fordulókon pedig egy 4 fős szakmai zsűri fog 4 főbb kategóriában, pontszámokkal és szóban is egyaránt értékelni.

A pontszámok összesítését követően két zenekar jut tovább az elődöntőbe, egy zenekart a zsűri, egy zenekart pedig a közönség juttat tovább a helyszínen leadott szavazatok alapján. Fontos, hogy a közönség szavazata akkor érvényes, ha két különböző zenekarra adja le a voksát, mindezt természetesen a fair play jegyében. Idén rendhagyó módon bevezetjük továbbá, hogy egy zenekar csak egyszer juthat közönségszavazatokkal tovább következő fordulóba. Ugyan a zsűrigárda vezetője vétójoggal rendelkezik, a közönségszavazatok minden esetben számítanak, hiszen innen senki nem fog távozni üres kézzel! Az egyes fordulók aznapi zsűri tagjait az adott esemény előtt 5 nappal kezdjük el naponta bejelenteni. Minden elődöntőn és a döntőn szokásos meglepetés vendégekkel készülünk, akik a zsűri összesítése közben fogják fokozni az izgalomfaktort!

A tavalyi győztes, a pécsi Vodka for Kids:

 

 

A nyereményekről, a verseny menetéről a https://killmonday.hu/tehetsegkutato oldalon találtok további részleteket és nevezni is ezen az oldalon lehet.