Zenész Magazin logó



Az Engem szeretni nehéz című dalban a szerelem megfoghatatlanságáról énekel.

Madarász Gáborral közös daluk premierjét szándékosan nem Valentin napra időzítették, hiszen a dal a romantika csodája mellett a szerelem elmúlásáról is szól. Wolf Katinak ez az első saját duettje, közreműködőként már számos hazai zenészekkel dolgozott, azonban ez a duett saját szöveggel, saját élmények alapján született és lett az egyik meghatározó dala az Új utakon című lemezének.

„Hányszor hisszük, hogy a másik ugyanazt éli meg, mint mi, aztán kiderül, hogy mindenkinek más az igazsága, és ugyanazt a történetet mennyire másként éljük meg, és mégis mindkét történet valódi... ez a duett ezt dolgozza fel. A duettpartner nekem nem volt kérdéses. Amikor a dal demóját vettük fel, azonnal hallottam, hogy Madi, azon kívül, hogy zseniális zeneszerző, milyen karcos, egyedi hanggal van megáldva, így pont azt a szürkés, borongós, zakatolós, utazós hangulatot adta a dalnak, amilyen az én gondolataimban volt az első perctől ez a zene. A lemez készítése alatt sok-sok órát beszélgettünk át Madival, hogy a zenei világ, a dalok, a szövegek valóban én legyek. Elmeséltük a saját történeteinket, csalódásainkat, hogy érez és gondolkodik egy szerelemben egy nő és egy férfi, szeretem, hogy megadtuk magunknak a kellő időt és mélységeket az Új utakon lemezanyag elkészítésekor.”

 

 

Madarász Gábor – Madi, a zenei szakmában régóta az egyik legkiválóbb szakemberként számontartott zenész, írt dalokat és dolgozott együtt Somló Tamással, Hoboval, Ákossal, Rúzsa Magdival, több filmzene is kapcsolódik hozzá, mint az Állítsátok meg Terézanyut, Csak sex és más semmi, Kaméleon, a We Will Rock You musical hazai bemutatójának zenei rendezője.

Dalszerző: Madarász Gábor - Madi
Szöveg: Wolf Kati
Kiadó: Music Lab Agency

Videóklip:
Rendező: Bekker Dávid
Operatőr és vágó: Koszta Marcell

 
A Wolf Kati zenekar tagjai:
Wolf Kati – ének,
Dandó Zolika – gitár, vokál,
Herr Attila – basszusgitár,
Nagy Zsolt Liszi – billentyűs hangszerek, vokál,
Zombori Atus – dob

Az Új utakon album dalait írta:
Madarász Gábor Madi, Dandó Zolika, Nagy Zsolt Liszi
Szöveg: Wolf Kati és Major Eszter
Streaming link: https://open.spotify.com/album/0xzTy11q0KuvPg9roMMRhP?go=1&nd=1&dlsi=a31e669d45c145d9