A nagyobb hírlapárusoknál már kapható a Zenész Magazin legfrissebb, 242., februári száma interjúkkal, tesztekkel, technikai újdonságokkal, lemezajánlóval.

Legfrissebb számunkban két interjút találtok, az első interjúalanyunk Mirtse Korinna, akit a Kontraszt zenekarból ismerhettek, de több alaklommal együttműködött a Fatal Error csapatával is, a közelmúltban pedig Korinna néven szóló projektbe kezdett. A fiatal énekes-dalszerző nagyon érdekes gondolatokat fogalmazott meg, érdemes elolvasni az írást. A másik interjúnk egy kicsit rendhagyó, legalábbis abban az értelemben, hogy ezúttal nem zenészt vagy előadót kérdeztünk, hanem egy olyan hangszerkészítőt, akinek a munkája a legmagasabb kategóriába sorolható. A Peter Crow Design hangszerek készítőjével, Váradi Péterrel beszélgettünk.
A lapban található öt teszt közül elsőnek Neumann Balázs írását emelném ki, melyben a közelmúltban megjelent új Yamaha csúcsmodell, a Genos2 workstation alapos elemzését adja személyes benyomásai, tapasztalatai alapján. A Foxgear Mini Amp erősítőkről már korábban írtunk, most azonban mind az öt modellt tesztelni tudtuk. Ugyanez a helyzet az ESP/LTD Kirk Hammett KH-V Signature gitárral, amiről már szintén volt szó, de csak a közelmúltban kaptuk meg tesztelésre. Köztudott, hogy az Ibanez a belépőszintű gitárjainál is kivételes gondossággal ügyel a minőségre, és így remek ár/érték arányú hangszereket tud piacra dobni. Egy ilyen modellt, azt Ibanez GRG320FA gitárt tesztelte Borbély Tamás kollégánk.
A tesztek mellett érdemes elolvasni az Ortega 30th Anniversary, vagyis a gyártó 30. évfordulós modelljeiről szóló anyagot, a 2024-es új Ibanez gitárokról szóló írásunk I. részét, és a Yamaha legújabb AvantGrand NU1XA hibrid zongorájáról szóló cikket. A modellező multieffektet használó gitárosokat érdekelhetik a Headrush FRFR MKII megújult aktív hangfalai, míg a vintage gitárhangzások szerelmeseinek figyelmébe ajánljuk az DiMarzio Filter’Tron pickupokat. A felsoroltakon kívül persze még számos technikai-, zenei- és lemez hír található februári lapszámunkban.
A Zenész Magazin februári számát multiknál, aluljárókban, nagyobb közlekedési csomópontoknál található Hírlapker boltokban – pl. INMEDIO, RELAY – lehet megvásárolni, változatlanul 995 forintos áron.
Aki pedig szeretné megkapni a minden páros hónap elején megjelenő pazar kiállítású nyomtatott Zenész Magazint 5900 forintért egy éven keresztül, postaköltség nélkül, az weboldalunk Előfizetés menüpontjára klikkelve pár kattintással, regisztráció nélkül is előfizethet magazinunkra, sőt már egyes lapszámokat is meg lehet rendelni ezen a felületen.
Az új előfizetési lehetőség mellett továbbra is megrendelhető a Zenész Magazin hétfőn és csütörtökön akár telefonon is, az 1-453-1040 számon, Holló Tibor kollégánknál.
