A nagyobb hírlapárusoknál már kapható a Zenész Magazin legfrissebb, 241., decemberi száma interjúkkal, tesztekkel, technikai újdonságokkal, lemezajánlóval.

Decemberi számunkban három interjút találtok, az első interjúnkban a Tornóczky All Access zenekar tagjaival beszélgettünk első albumukról és a lemezbemutató koncertjükről. A kissé bizarr elnevezésű Anyámkínja zenekarból Veres-Zsákai Zitát és Kmety Benjamint kérdeztük a csapat történetéről és arról az útról, amely a tőlük hallható friss, karcos zenéhez vezetett. A harmadik interjút a legkeményebb műfaj kedvelőinek ajánljuk. Interjúalanyunk az Omega Diatribe extrém groove metal banda alapító gitárosa, Hájer Gergő volt, mégpedig abból az alkalomból, hogy három év után új albummal jelentkeztek.
A tesztek közül kiemelném az IK Multimedia ToneX pedálról szóló írásunkat, mert ugyan bemutató anyag már jelent meg online felületünkön, de most gyakorlatban derül ki, hogy mit is tud ez az eszköz, melynek megjelenése nem kis feltünést keltett szakmai körökben. Két tesztünk is felkeltheti a dobosok érdeklődését, az egyikben a Meinl Pure Alloy Custom Extra Thin Hammered 15 inches lábcint vallatta kollégánk Németh Tamás, a másikban három Evans EMAD lábdobbőr került összehasonlításra. Az Ortega idei őszi nagy dobása az új Ortega Tour Player gitársorozat volt, erről is olvashattok tesztet a decemberi lapban.
Az említett tesztek mellett érdemes elolvasni a Yamaha digitális zongoráinak új zászlóshajójáról szóló írást, ami a P-525 hordozható digitális zongorát mutatja be. A Zoom új négysávos kézi felvevője, a Zoom R4, igazi célszerszám, ami a dalszerzők eszköztárát bővítheti. Érdemes megismerkedni az olasz Foxgear négy új 100 wattos pedálerősítőjével, melyek tökéletes megoldást jelenhetnek a sokat utazó gitárosoknak. Végül a DAW szoftverekkel dolgozók figyelmébe ajánljuk az Icon Pro Audio P-1 sorozatú kontrollereit. A felsoroltakon kívül persze még számos technikai-, zenei- és lemez hír található decemberi lapszámunkban.
A Zenész Magazin decemberi számát multiknál, aluljárókban, nagyobb közlekedési csomópontoknál található Hírlapker boltokban – pl. INMEDIO, RELAY – lehet megvásárolni, 995 forintos áron.
Aki pedig szeretné megkapni a minden páros hónap elején megjelenő pazar kiállítású nyomtatott Zenész Magazint mindössze 5500 forintért egy éven keresztül, postaköltség nélkül, az weboldalunk Előfizetés menüpontjára klikkelve pár kattintással, regisztráció nélkül is előfizethet magazinunkra, sőt már egyes lapszámokat is meg lehet rendelni ezen a felületen. Januártól működik a bankkártyás fizetési lehetőség, ami még gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az előfizetést.
Az új előfizetési lehetőség mellett továbbra is megrendelhető a Zenész Magazin hétfőn és csütörtökön akár telefonon is, az 1-453-1040 számon, Holló Tibor kollégánknál.
