Kozelek hosszabb kihagyás után dolgozik új felvételeken, melyekből az első kislemez a Mindy, amit a budapesti Amoeba-zenekarral hozott létre.
Az amerikai előadó-dalszerző az ezredfordulón hozta létre a Sun Kil Moon-t előző zenekarának romjaiból, több tagcsere és átalakulás után aztán arra rendezkedett be, hogy egyedül viszi tovább a nevet. Legutóbbi budapesti fellépése alkalmával ismerkedett össze Molnár Bencze billentyűssel, majd általa az Amoeba zenekarral, akiket meg is hívott, hogy egy alakuló dalát együtt öltöztessék fel a Supersize Stúdióban. A session remek hangulatban zajlott, amit aztán további felvételek és messze nyúló tervek követtek.
Hogy egy nagyobb, közös dalcsokor is megszületik-e, az még kérdéses, az biztos, hogy több dal is be van tárazva, melyekből most az első, a Mindy már hallható is. A dal Kozelek saját kiadójánál, a Caldo Verve Records-nál jelent meg.
Az Amoeba legközelebb Budapesten a Turbina nagytermében fog fellépni december 15-én, az előzenekar a Sitmob lesz.
Event, jegyek: https://www.facebook.com/events/2135885149952616
Fotó: Kersner Máté
