Zenész Magazin logó



December 13-án a Kézdy Luca jazz hegedűs vezette Santa Diver egy koncerttel ünnepli meg legújabb, Morning Air című lemezének vinyl megjelenését, a Magyar Zene Házában.

A 2006 óta működő Santa Diver formációt a 2019-ben Artisjus-díjjal kitüntetett jazzhegedűs Kézdy Luca, a multiinstrumentalista-zeneszerző Szesztay Dávid és Szegő Dávid dobos alkotja. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, world music, és a modern creative metszetében talált meg. Hangzásukat meghatározza a rendhagyó felállás (hegedű-basszusgitár-dob), Kézdy Luca különleges, széles érzelmi spektrumú hegedűjátéka, színes és dallamos basszus szólamok, és a kísérletező, néha szélsőséges, finom és egyben energikus dobolás. Eddigi kiadványaik – négy album és egy válogatás LP – után idén májusban jelent meg CD-n és digitálisan Morning Air című ötödik lemezük, amely október 30-tól vinyl formátumban is elérhető, így a koncert egyben vinyl bemutatóként is szolgál. A zenekar különleges műsorral készül, egész életművükből válogattak össze olyan kompozíciókat, melyeket csak ritkábban játszottak az elmúlt években. 

 

 

A kiadvány október 30-án jelent meg a Moiras Records gondozásában, de természetesen elérhető online is.

YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=P6jvk9Jo4Rs&list=PLXX5DKXHo1vCGeB5WDbcwfE50Bb6GeyuE
Spotify: https://open.spotify.com/album/5Cz0AyKm6NWWvv5WjaAusO
Jegyek az eseményre: https://zenehaza.hu/esemeny/santa-diver
Santa Diver honlap: https://santadiver.eu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/santadiver/