És hogy miért pont fecskék? Mert ösztönösen összetartanak, mindig – mesélt Zsola a dal keletkezéséről.
Idén szeptemberben nem csak a fecskék gyűltek össze, hogy megkezdjék közös útjukat, hanem a Fatal Error és a Kontraszt zenekar tagjai is közösen vonultak be a stúdióba, hogy együtt hozzanak létre egy különleges alkalomra született dalt. Mirtse Korinna, a Kontraszt énekesnője, és Balázs Mihály, a Fatal Error zenekar billentyűse ugyanis az ősz elején úgy döntöttek, összekötik az életüket, esküvőjükre pedig Rimóczi Zsola (énekes, Fatal Error) vezetésével a két zenekar összeállt, és nászajándékként egy közös dalt alkottak meg, Fecskék címmel.

„Kori azt kérdezte tőlem, hogy: de miért pont fecskék? Eltáncolja táncát mindenki felett az idő és azt vettem észre, hogy szépen lassan beházasodnak a barátaim. Azt hittem mindig is, hogy az fog érdekelni az ilyen eseményeknél leginkább, hogy mennyire tudunk berúgni a lagzikon. Nagyot tévedtem. Nem túl kemény dolog, de be kellett vallanom magamnak, hogy mélyen meghatódtam az esküvőkön és csak néztem, ahogy a barátaim felnőnek mellettem. A dal eredetileg nászajándéknak indult, de továbbment a gondolat és ráírtam a Kontraszt zenekar tagjaira, hogy a két csapat Kori és Misi nélkül titokban dolgozzon a dalon és mutassuk meg együtt az esküvőn az ifjú párnak, hogy miként szólal meg ebben az elképzelésben ez a meglepetés. Előadtuk a dalt a lagzin és még tovább utaztak a „fecskék”, így a két zenekar teljes létszámmal gondolta tovább a dolgot. Ennek eredményeként született meg a végleges dal, amivel őszintén remélem, hogy másnak is örömet tudunk szerezni. És hogy miért pont fecskék? Mert ösztönösen összetartanak, mindig – mesélt Zsola a dal keletkezéséről.
A két zenekar úgy döntött, hogy hallgatóikkal is szeretnék megosztani ezt a dalt, így stúdióba vonultak, és közösen rögzítették a Fecskéket. A dalhoz felvett videó részben ezekből a pillanatokból áll össze, részben pedig abból a jelenetből, amikor a Fatal Error és a Kontraszt közösen játszotta el a dalt az esküvőn.
„Olyan volt, mint egy filmben. Sok zenész barátunk van, ezért az esküvőnkön szabad volt a színpad: bárki felmehetett eljátszani egy-egy dalt. Egy ponton Zsola is kiállt a színpadnak kijelölt szőnyegre, és azt mondta, hogy nem igazán tudta, melyik dalt válassza ki erre az alkalomra, úgyhogy inkább írt egy újat. Elkezdte a dalt egy szál gitárral, majd egyszer csak sorra sétáltak fel mellé a két zenekar tagjai, míg végül már nyolcan álltak a színpadon, és együtt játszották nekünk a dalt. Nekem meg csak folyt a könnyem, és próbáltam elhinni, hogy ez most tényleg megtörténik. Különleges emlék ez nekünk, örülök, hogy meg lett örökítve” – így emlékezett vissza Korinna a két zenekar meglepetésére.
A stúdiómunkálatok alatt arra törekedtek, hogy megtartsák a dal természetes, bensőséges hangulatát, így az akusztikus, élő hangszerelés mellett döntöttek, Zsola énekéből pedig duett lett, így a Fatal Error és a Kontraszt összes tagja hallható a felvételen.
Idén még mindkét zenekart lesz alkalom élőben hallani: a Fatal Error 12.01-jén tartja meg idei utolsó koncertjét az A38 hajón, a Kontraszt pedig 12.08-án a Turbinában.
Fatal Error a közösségi médiában:
Spotify: https://spoti.fi/3R93Ur6
Facebook: https://bit.ly/fatalerror_fb
Instagram: https://bit.ly/fatalerror_ig
Tiktok: https://bit.ly/fatalerror_tt
Kontraszt a közösségi médiában:
Spotify: https://spoti.fi/3sBqWO6
Facebook: https://bit.ly/37ilpP1
Instagram: https://bit.ly/3hR3WRD
Tiktok: https://bit.ly/39c1jsM
