A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band a hagyományt követve január elsején ismét fergeteges muzsikával üdvözli az újévet és a klezmer zene kedvelőit.
A tradicionális zsidó zenét játszó zenekar egyedi hangulatú, különleges, modern látványvilágú koncerttel köszönti az új esztendőt. A neves zenészek igazán lendületes, humorral átszőtt zenei produkciókkal szórakoztatják majd az érdeklődőket. A klezmer zenekar vendége 2024. első koncertjén Jordán Adél, a Budapesti Katonai József Színház művésze. A Máté Erzsi-, a Junior Príma-és Bezerédi-díjas színésznő nem először áll a klezmer zenekarral egy színpadon, a korábbi közös koncertsikerek miatt újabb közös fellépésre invitálták a népszerű művésznőt.
A Budapest Klezmer Band az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya zenei átiratok komponálásával tradicionális zsidó zenét játszik. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, újra és újra sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, Purim, avagy a sorsvetés című produkciójában. Ezzel az előadással Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Szlovákiában, Németországban, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Menyasszonytánc című saját klezmer-musicaljük a Budapesti Operettszínházban évek óta a repertoáron van. Játszották a Pécsi Nemzeti Színházban a Getto c. musical-drámát is.
A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözését is, művelve ezzel a rendkívül divatos zenei formát, a crossovert. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődéssel, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját egy közös zenemű komponálására. Ez a Klezmer Szvit, amelyet 1999-ben a Dohány utcai zsinagógában mutattak be, és azóta is minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen előadják újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből, a Magyar Rádióban, CD-felvétel készült. A Klezmer Táncszvit a Győri Balettel és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen valósult meg. A Budapest Klezmer Band különleges zenei albuma a világhírű operaénekesnővel, Rost Andreával készített Pannon dalok című lemez.
2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; 2003-ban pedig Artisjus-díjjal tüntették ki a zenekart.
Jávori Ferenc Fegya zeneszerzőt, előadóművészt, érdemes művészt, a Budapest Klezmer Band alapító zenekarvezetőjét a magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként, 2014. március 15-én, Kossuth-díjban részesítették. 2015-ben a zenekart, a Magyar Zeneművészet kategóriában, Prima díjjal tüntették ki. A Közönség Príma Primissima 2015 díját a Budapest Klezmer Band nyerte el.
A Budapest Klezmer Band
Jávori Ferenc Fegya – alapító, zenekarvezető, hangszerelő-zeneszerző, zongora
Kohán István – klarinét
Gazda Bence – hegedű, ének
Nagy Anna – harmonika
Barbinek Gábor – harsona
Máthé László – nagybőgő
Végh Balázs – dob, ütőhangszerek
Időpont: 2024. január 1., 19 óra
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
Vendég: Jordán Adél
https://budapestklezmer.hu/
https://www.facebook.com/budapestklezmerband
