zenesz_logo.png



Második kislemezével jelentkezik az idén újra aktívvá váló Minimyst zenekar.

A lemez már kicsit szofisztikáltabb, mint a korábbi popos lemez. Míg a Karton Monakó közéletibb témákat feszeget, az Aqunicum az élethez, a világhoz történő mélyebb kötődésről szól, őszintébb, kitárulkozóbb hangvételű szövegekkel. Az idén tavasszal debütált Karton Monakó és a nyáron megjelent 2 single – Tiszta Szívvel, Elég – után az Aquincum más megszólalást tartogat és a zenekar tudatosan máshogy is készítette el ezt a kislemezt.

„Lényeges különbség, hogy a 3 dalt a zenekar tagjai hangszerelték és csak mixingre kértünk fel neves producereket. A Copacabánat és a Mindenem keverését Toldi Mikire bíztuk, a maszteringért Szabó Szebasztián felelt, az Aquincum című dalt Somogyvári Dani mixelte és maszterelte” – mesélik a technikai hátterét a három dal születésének, amik a korább elektronikusabb hangzástól is tettek egy lépést a hangszeres irányba.

„A dalszövegek mélyebb, erőteljesebb mondanivalóját az előző kislemezhez képest élőbb hangszereléssel támogattuk meg. Az elektronikát most leginkább díszítésre, atmoszféra teremtésre használtuk, hogy a szövegek az élő hangszerek természetesebb megszólalásában nagyobb fókuszt kapjanak. Ezt a természetességet szerettük volna a lemezen megtartani azzal is, hogy az élő felvételeket csak a legszükségesebb mértékben javítottuk, editáltuk. A dalszerzésen kívül a felvételeket sem engedtük ki a kezünk közül, hiszen világos koncepciónk volt a dalokról a dobfelvételtől kezdve az utolsó pengetésekig. Egyedül a főének felvételét készítettük el külső stúdióban Csészi (CsSzabó Zoltán) hangmérnöki segítségével.”

A kislemez dalai az elmúlt évek személyes drámáiról, élet összegzéseiről, lelki utazásairól szól, ezekről Mészáros Isti, a zenekar dalíró énekese így mesélt:

„A címadó dalban a múltunk dallamai között halászunk, Aquincum, mint szimbólum itt Budapest ’érzelmi alsóvárosa’, a víz az érzelmeket jelenti, és az érzelmek szintjén történő kapcsolódásokról szól. A sors egy adott helyhez, nemzethez köt minket, de ott van az elvágyódás, a mindent feladás lehetősége, de a sok információ, lehetőség között elveszünk, és már nem is igazán tudjuk, hogy mit szeretnénk, mi tenne minket boldoggá.”

 

 

„Ez igazából az ars poeticám, így látom magamat a világban, így kapcsolódom a külvilághoz, a művészethez, az irodalomhoz, a zenéhez, a szövegíráshoz. A refrénben a képzeletbeli, de mégis létező nézőhöz szólunk, nagyon vágyunk az elismerésére és ennek az árát fizetjük.”

 

 

A Copacabánat a valósággal való konfrontálódásról szól. A ’valóság’ 2 ember közötti kapcsolatban, egy harmadik személyként, allegóriaként jelenik meg, próbálunk tőle menekülni, kevés sikerrel.”

 

 

A zenekar friss lendülete továbbra sem lankad, 6 új dal készült el most ősszel, amiből a 3 másik szám 2024 tavaszáig jelenik meg, mellyel az újrakezdés, visszatérés utáni első nagylemezzé bővül az idén tavasszal, illetve ősszel megjelent két EP.

https://www.facebook.com/minimystmusic
https://minimyst.hu 
https://launchinggagarin.com