Zenész Magazin logó



Új dallal érkezik a YEWO, ami már a második nagylemez előhírnöke, és egyben a legbulisabb, legpörgősebb dal a lemezről.

"A dalt Kalmár Boti szerezte, méghozzá jól megszokott hangszerét, a Hammond orgonát hátrahagyva, elektromos gitáron. A nyáron már a Művészetek Völgyén debütált élőben a nóta és hatalmas siker volt a közönség körében!

Szövegileg egy tipikus ’rákenroll’ témát dolgoztunk fel. Egy srác saját gyávasága miatt túlságosan fél egy lányt közel engedni magához, ezért szakít vele, amin a lány annyira megsértődik, hogy vadászni kezd rá, hogy megölje. A saját tinédzserkori töketlenkedéseinket és a felelősség elől való menekülést szerettük volna megidézni ezzel. Azzal, hogy megbántunk valakit, olyan sebeket okozhatunk, amik nehezen gyógyulnak, és ameddig nem nézünk szembe ezzel, addig a múltunk hibáitól sem tudunk nagyon szabadulni.

A Crying Mantis hangszerelésileg is egy klasszikus rock nóta, ezúttal elhagytuk a YEWO-ra jellemző szintetizátor-kavalkádot, és visszaálltunk egy egyszerű dob-basszus-gitár felállásra, melyben időnként vendégszerepel csak az orgona, és egy pillanatra feltűnik Erdei Sári is a szaxofonon, akivel először a Pretty Sailor c. dalunkban kollaboráltunk!”

 

 

Insta: https://www.instagram.com/yewomusic/
Facebook: https://www.facebook.com/yewoband/
Spotify: https://spoti.fi/3jF8vxI