Zenész Magazin logó



A multiinstrumentalista zenész-dalszerző, a Kiscsillag zenekar billentyűs-gitárosa és a Santa Diver jazzformáció basszerosa új szólóalbummal jelentkezett.

„Az új lemez nyersebb és személyesebb lett, mint a korábbiak. A hangszerelés tekintetében szerettem volna lényegre törőbb lenni, kevesebb extra, színező szólamot használni. A dalszövegeknél pedig több teret hagytam a spontaneitásnak, több szöveg is született egy ihletett lendületből. A dalokat nagyjából a 2021 nyarát követő egy évben írtam, 2022 őszétől tavaszig tartott a felvételek véglegesítése és a keverés” – kezdte Dávid.

Majd így folytatta: „Hála Bajkai Feri (Kiscsillag) és Szegő Dávid (Santa Diver, Daveform Quintett, stb.) dobos barátaimnak, lehetőségem nyílt arra, hogy én magam doboljam fel a lemezt, amit plusz kihívásként éltem meg, és ami még egy nagy löketet adott ahhoz, hogy befejezzem a felvételeket. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a lemeznek lett egyféle egyedi, lo-fi hangzásvilága. A korábbi lemezeimtől eltérően ezúttal több zenész barát és családtag is közreműködött. Pribay Valéria csellón, Szesztay Lili Virág hegedűn, Szabó Dániel cimbalmon, Babcsán Bence szaxofonon, Kiss Árpád trombitán és Abbas Murad harsonán”. 

 

 

„Nagyon intenzív utazás volt eljutni odáig, hogy kimondhattam, kész a lemez. Persze még most sem érzem ezt 100%-ig, még akad itt-ott egy két sor, amit javítanék, de ez már csak ilyen. Azt hiszem, valahol mélyen bennem mottója is lett ennek a lemeznek, hogy felvállaljam benne a saját gyengeségeimet, vagy elgyengüléseimet, ezért úgy érzem ki is rajzolódik némileg egyféle ingázás a megtalált békesség és a zaklatott állapotok között. Ha summáznom kellene, azt mondanám, a Félek nem félni az elengedésről szól, és az ezzel járó görcsökkel való megküzdésről.”

Félek nem félni cover 550x

 

„Az egész megjelenés számomra legizgalmasabb momentuma, hogy újra zenekarral játszhatom el a dalokat. Olyan társakat találtam, akiket azt hiszem, megszólított a zeném, nagyon lelkesen álltak a feladathoz az elejétől fogva. A november 2-i lemezbemutató koncert egyben az elmúlt ötéves időszak megünneplése is lesz, hiszen pontosan öt éve jelent meg az első szólólemezem, a Dalok bentre. Ennek megfelelően nemcsak az új lemezre fogunk fókuszálni a koncert során, hanem az összes eddigi album legemlékezetesebb dalait is eljátsszuk majd.” 

Elővételes jegyek még kaphatók: https://tixa.hu/szesztay_david_lemezbemutato
Esemény: https://fb.me/e/17lwdXmVI
Facebook: https://www.facebook.com/SzesztayDAVIDofficial
Honlap: https://szesztaydavid.com/

Teljes album a YouTube-on
Teljes album a Spotify-on