A napokban kaptunk egy hanganyagot, amiben egy fiatal formáció Katona Klári munkássága előtt tisztelegve, 70. születésnapja alkalmából a Miért fáj a szív c. dal feldolgozását játssza.
Kíváncsiak voltunk a Presser Gábor – Sztevanovity Dusán dal feldolgozásának hétterére, erről a billentyűst, Felszegi Dalmát kérdeztük. Ő egyébként elsősorban színházi zenekarokban játszik, pillanatnyilag a legtöbbet talán a Madách Színházban, ahol egy hete mutatták be a Six koncertmusicalt.

Felszegi Dalma - fotó: Donaldapo
„Bakó Péter (ritmusgitáros) ötlete volt a feldolgozás, nagyon kedveli a régebbi korok zenéjét, a legnagyobb LGT fan, akit ismerek és ő mutatta ezt a dalt tavaly a szolnoki Gitármánia táborban, ahonnan egyébként mindnyájan ismerjük egymást és többünket barátság is összeköt. Egyedül – a feldolgozásban basszusgitározó – Miklós Milán lóg ki a sorból ebből a szempontból, mert ő a Madách Színházban kollégám, nagyon szeretek vele játszani, így nagyon örültem, hogy elfogadta a felkérést.

Mucska Nikolett Lina
Annyira a szívünkhöz nőtt ez a dal, hogy Peti bedobta, hogy vegyük fel. Szerencsés egybeesés volt, hogy Katona Klári kerek évfordulót ünnepel. Petinek egyébként ez volt az első stúdiózása, úgyhogy segítettem neki, hamar a projekt producerévé váltam, örülök, hogy megtapasztalt egy ilyen munkafolyamatot is.
A felvétel részben a dobos, Erdei Koppány stúdiójában készült (No Latency Studio), aki egyébként keverte is az anyagot, részben az én home stúdiómban. Linának is nagyon komoly kihívás volt, remélem a felvétel által picit jobban megismerik, kedvelem a hangját és a precizitását. Jenei Ádi pedig szerintem a korosztályának egyik legígéretesebb tehetsége, őt is sok-sok éve ismerem szintén a táborból. A borító pedig Kocska Ádám munkája, aki szintén közös barátunk” – mesélte Dalma.
Nekünk tetszik, ahogyan a fiatal muzsikusok „hozzányúltak” a Presser – Dusán kompozícióhoz, mi is gratulálunk Katona Klárinak születésnapja alkalmából és reméljük, hogy olvasóinknak is örömet szerzünk ezzel a dallal…
A feldolgozást az alábbi zenészek, énekesek készítették:
Mucska Nikolett Lina – ének
Bakó Péter - ritmusgitár
Jenei Ádám – szólógitár
Felszegi Dalma - Rhodes, Hammond
Miklós Milán – basszusgitár
Erdei Koppány – dob
Jenei Georgina – vokál
Kertész Boglárka – vokál
