A DAL 2023 című dalverseny döntőjéig eljutó modern metal zenekar vadonatúj klipje eltér az eddig megszokottól…
A csapat Tovább című dala a kereskedelmi televíziókban rendszeresen látható tehetségkutatók paródiájaként fogható fel. A klipben felbukkanó zsűritagok és együttesek teljes mértékben a képzelet szüleményei. Természetesen, az EVERFLASH is beszáll ebbe a képzeletbeli versenybe, a zsűri „nagy örömére”. A meglepő fordulatok megjelenítése mellett a csapat számára az is fontos volt, hogy megmutassa az együtteshez nemrégiben csatlakozó új gitárost, Tóth Pétert. A klip forgatása tehát az ő közreműködésével zajlott, mivel nyáron Bencze Márton úgy döntött, hogy távozik a zenekarból.
Maga a dal tulajdonképpen erről a helyzetről szól. Arról, hogy a zenekar nem áll meg, hanem megy tovább a rögös úton, amely számukra is sok meglepetéssel és küzdelemmel van kikövezve. A csapat igyekszik leküzdeni azokat az akadályokat, amelyeket a rock és a metal műfaj perifériára szorulása gördít eléjük.
A klipnek ismét Koncz Gergely volt az operatőre és vágója, ezen felül a forgatókönyvet is ő írta. A fényekért Gallai Krisztiánnak jár az elismerés. A dal létrejöttében most is a hazai rock és metal színtér számos kiemelkedő alakja vett részt. A gitárok felvételeinél Vermes András (Leander Kills) segédkezett, az énekek a Grenma Stúdióban készültek, Botlik Matyi (The Grenma, Kies) szakértelmével, a zseniális keverés és mastering pedig ezúttal is Kiss Jocónak (Nova Prospect) köszönhető. Minden további infó a zenekarral kapcsolatban ITT.
Facebook: https://www.facebook.com/EverFlashBand
Instagram: https://www.instagram.com/everflash_official/
TikTok: https://www.tiktok.com/@everflash
