Zenész Magazin logó



Néhány napja már minden digitális zenei platformon, valamint saját webshopjukon keresztül is elérhető a Tornóczky All Access első nagylemeze „Elkezdték, folytatjuk…” címmel.

Az albumról két dalt biztosan ismerhet az élő zenét szerető közönség, ugyanis májusban videóklipet kapott a Kémia, majd augusztusban az Ördög vigye el is. Az Elkezdték, folytatjuk… korong minden szerzeményét közösen, egy próbateremben álmodták meg a zenészek, a számok a végleges formájukat Lombos Marci szövegeivel nyerték el.

A legfontosabbat az album címe árulja el. Sokan vannak, akikre felnézünk: Szappanos Gyuri, Póka Egon, Tornóczky Feri bácsi... A barátaink, a példaképeink. Rajtuk kívül még sorolhatnánk azokat, akik értéket képviselve itt hagytak minket, létrehoztak rengeteg olyan mondanivalót, zenét, szöveget, amit mi szeretnénk továbbadni a következő generációnak” – kezdte Temesi Berci. „Az életünkről, a megélt szituációinkról, a mindennapokról mesélünk. Gitárcentrikus zenét hozunk” – tette még hozzá.

„Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan dalok szülessenek meg a korongra, amelyek stílusukban belepasszolnak a zenekar arculatába. Mindenképpen súlyos riffekre épülő power blues-zenét szerettem volna, feltétlenül magyar szövegekkel” – csatlakozott a névadó gitáros, Tornóczky Feri.            

 

 

A dinamikus, energikus, sallangmentes blues-rock zenekar szeptember 30-án, szombaton végre élőben is előadja az „Elkezdték, folytatjuk…” teljes anyagát, de nagy példaképek dalaiból is színpadra állítanak egy kisebb, ám annál minőségibb csokrot. A csapat 19:30-tól várja a közönséget az Akvárium Klubban, ahol személyesen is dedikálják lemezüket, pólóikat.


LEMEZBEMUTATÓ EVENT:    
https://www.facebook.com/events/842331887298827
JEGYVÁRÁSLÁS:
https://akvariumklub.hu/programok/tornoczky-all-access/?fbclid=IwAR23PlgkTmFwJ3dFrzkr2E87bZJTB0SKwf00SrWLNOi_F1-yXxtkUi50Sxo
ELKEZDTÉK, FOLYTATJUK LEMEZ:     
https://bfan.link/elkezdtek-folytatjuk
TORNÓCZKY ALL ACCESS WEBSHOP:          
www.tornoczkyallaccess.hu
KÉMIA KLIP:  
https://www.youtube.com/watch?v=88mME6eqrAM
TORNÓCZKY ALL ACCESS A YOUTUBE-ON:  
https://www.youtube.com/channel/UCTVQsfhx-AMFskc_8544K2g       
TORNÓCZKY ALL ACCESS A FACEBOOKON: 
https://www.facebook.com/TornoczkyAllAccess
TORNÓCZKY ALL ACCESS AZ INSTAGRAMON:        
https://www.instagram.com/tornoczkyallaccess/
TORNÓCZKY ALL ACCESS A TIKTOKON:       
https://www.tiktok.com/@tornoczky.all.access?lang=ar