Zenész Magazin logó



„Igen, vettem már olyan gitárokat, amikről azt gondoltam, hogy jobban fogom szeretni vagy többet fogom használni őket, mint azt tettem.”

Steve Lukather életében már régen elmúltak azok az idők, amikor folyton új gitárokat és erősítőket vásárolt, és adott el, azt keresve, kutatva, melyik lenne a legtökéletesebb darab, amihez hozzá tudna hozzájutni. Amióta az Ernie Ball Music Man művészei közé tartozik és elkészült különleges S-style signature gitárja, megtalálta az igazit.

Mindezt viszont hosszú évek gitárvásárlásai előzték meg. „Nem létezik bűvös gitár vagy erősítő” – vallja Lukather. Bridges című, új szólóalbumának megjelenését követően a Toto gitárosa és session-zenész legenda a Guitarist magazinnak elárult néhány bölcsességet hangszervásárlási tapasztalatairól, és mesélt legjobb, valamint legrosszabb vételeiről.

 

 

„Fiatalkoromban elég sok nagyon vacak gitáron játszottam. Egy Kay akusztikus gitáron kezdtem, ami körülbelül öt dollárba került. A húrok annyira messze voltak a fogólaptól, hogy szinte fájdalmas volt bármilyen épeszű hangot kicsikarni belőle – a 60-as évek elején nem voltak túl kifinomultak a gitárok. Az első elektromos gitárom egy Astrotone nevű, szintén olcsó darab volt. Ami pedig egyszer feldőlt, és eltörött a nyaka – valaki odaadta valakinek, hogy játsszon rajta, akinek sikerült elejtenie. Amire az apám csak annyit mondott, hogy ’Hát, akkor kénytelen leszel úgy játszani rajta, hogy el van törve a nyaka…’

Így aztán azt csináltam, hogy kölcsönkértem gitárokat olyanoktól, akiknek jó gitárjai voltak. És bár Fender vagy Gibson gitárok vagy más márkás gitárok léteztek, de akkoriban ritkaságnak számítottak. Amikor az apám sokat utazott, és a filmes és televíziós forgatások után hazajött, gyakran megkérdezte tőlem, hova szeretnék menni, ahelyett, hogy azt mondtam volna, a játékboltba, én a gitárboltba kívánkoztam, hogy játszhassak az összes drága gitáron, amiket nem engedhettem meg magamnak.”

„Egyszer elmentük egy hangszerboltba, ahol levettem egy Les Paul Deluxe-ot a falról, és széjjel játszottam magam rajta. Már éppen vissza akartam tenni, amikor az apám megszólalt: ’Menjünk, tegyük be a kocsiba’. Azt hittem, hogy erősítőt megyünk venni, azonban ő így szólt: ’Nem, a gitárt is kérjük’. Inkább lemondott egy új autóról csak azért, hogy meg tudjon venni nekem egy Ampeg VT-22 erősítőt és egy Les Paul Deluxe-ot. A szüleim nagyszerű emberek voltak.”

 

Steve Lukather 750x fb

 

Amikor arról kérdezték, hogy volt-e olyan vétele, amit később megbánt, az ’58 Goldtop sztorit említette. „Igen, vettem már olyan dolgokat, amikről azt gondoltam, hogy jobban fogom szeretni vagy többet fogom használni őket, mint azt tettem – volt, amit eladtam, volt, amit megtartottam. Ritkán bántam csak meg, hogy megváltam valamitől. Volt egyszer egy ’58 Goldtopom, amit eladtam – vagyis úgy volt, hogy párezer dollárért vettem, valaki pedig 50 000-et ajánlott érte. Ez körülbelül 20 éve lehetett, amikor a lányom főiskolára járt. Én pedig azt mondtam magamnak, ’végül is már jó ideje nem játszottam rajta’, és nem foglalkoztam azzal, hogy egy darab gitártörténelem volt a tulajdonomban. Így eladtam egy japán fickónak 50 ezerért, és egy évig fedeztem belőle a lányom tandíját.”

Lukather ezután azzal folytatta, hogyan adott túl 1960-as Les Paulján: „Volt aztán egy 1960-as, vékony nyakú Les Paulom, olyan, mint Jimmy Page-é, amit szerettem, viszont közel sem szólt olyan jól, mint az 1959-es Burst gitárom. Vagy 20 évig nem játszottam rajta, így aztán rájöttem, hogyha 20 évig nem játszottam rajta, akár el is adhatom.”

 

Steve Lukather sign L4

Ernie Ball Music Man Lukather L4

Arra kérdésre válaszolva pedig, hogy végül miért hagyott fel gitárjai eladásával, a következőket válaszolta: „Jó befektetés volt – amennyit fizettem, és amennyiért eladtam őket, rendben volt, de aztán belegondoltam igazából miért is adom el őket? Így végül felhagytam a dologgal. Nem vettem gitárt azóta, mióta elkezdtem együtt dolgozni a Music Mannel – ennek pedig már 30 éve. Van egy teljes új signature sorozatom, az Ernie Ball Music Man Lukather L4, amiben van HH, SSS, HSS pickup kiosztású modell is. Imádom a céget. Imádom a gitárjaik minőségét. Imádom, hogy minden tekintetben annyira odafigyelnek rám.”

Arra a kérdésre, hogy melyiket választaná, ha választania kellene egy igazán jó gitár és egy olcsó erősítő és egy olcsóbb gitár és egy csúcskategóriás erősítő között, így válaszolt: „Az igazán jó válasz: nincs bűvös gitár vagy csoda erősítő, csak csoda emberek vannak. Játszottam Eddie Van Halen és Jeff Beck gitárján és úgy szóltak, ahogy én szólok. Egy remek gitár és egy remek erősítő? Igen, biztos számít. Hogyne számítana? De ha egy olyan 10 éves gyerek kezébe adsz egy 1959-es Les Pault, aki nem tud gitározni, attól még nem lesz Gary Moore.”

Steve Lukather - Bridges
Steve Lukather Facebook: https://www.facebook.com/SteveLukather
Steve Lukather Webpage: http://www.stevelukather.com/

Fotók: Facebook, Flickr