Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar, most Berlin egyik legaktuálisabb alt-pop r&b előadójával, a német-japán Mulay-al alkotott.
Ennek végeredménye lett a Home, amely nosztalgikus, álomszerű hangulatával próbálja a hallgatókat kiszakítani a szürke hétköznapokból.
A formáció hét éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt több, mint 200 koncertet adtak 25 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, eddigi kiadványaik több millió streamnél járnak.

A friss, Home című dalban ezúttal Berlin egyik legaktuálisabb alt-pop r&b előadója, Mulay működött közre. „Az élet éteri mivolta itt és most egyáltalán nem olyan elérhetetlen, ha az ember ráeszmél, hogy az egyén kérdésire a válasz bentről fakad, mindig és mindenkor. Az egyén küzdelme számtalan élettérben tetten érhető, de megérkezni csak ’haza térve’ lehet. A hamarosan érkező nagylemez ’apriori’ címmel fogja körbejárni a téma egészét, az ember útjának kereteit minden irányból, amit eddig a Belau a saját tapasztalati során megismert. A Home ilyen módon ennek egy kiemelt epizódja, mely az utóbbi idők egyik leginspirálóbb és legegzotikusabb berlini énekesnőjével közösen készült: Mulay egzotikus orgánuma méltón egészíti ki dalunk mondanivalóját” – mesélte a zenekar, aki a harmadik albumán dolgozik, amely előreláthatólag 2023 októberében lát napvilágot.
A Belau a budapesti, november 3-i lemezbemutatója mellett idén többet között Franciaországban, Belgiumban, Dániában, Lengyelországban, Szerbiában, Csehországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában lép színpadra.
Facebook: https://www.facebook.com/belaumusic/
Lemezbemutató: https://www.facebook.com/events/3517232575270810
