Zenész Magazin logó



A Hēya egy singer/songwriter projekt Héjja Norbert kezei által, ami főleg arra hivatott, hogy a régóta fiókban porosodó dalokat életre hívja. Ennek az első állomása a Bérlakás című szám.

„A dalban szereplő bérlakás a Móricz Zsigmond körtéren található, és a hátrahagyott éveket, emlékeket jelenti, amiket már soha nem fog visszaadni az idő. A bérlakás az az ember, akiben valaha laktam, és valaha bennem lakott, és szétválasztott minket az idő. A bérlakásban maradt minden, ami voltam, és valószínűleg már soha többé nem jutok be oda; De ez így is van rendjén. Nincs már fájdalom, nem szorítja többé a szívemet a Bérlakás” – meséli Héjja Norbert.

Majd így folytatta: „Régóta foglalkozom már zenéléssel, többféle műfajban kipróbáltam már magam, és nem is tervezem lerakni a voksom az egyik mellett. A Bérlakás egy akusztikus, alter stílusra hajazó szám, de ha később kedvem van, akkor fogok hiphopot csinálni, vagy akár metalt. Mondjuk ez utóbbi nem valószínű.

Volt már rap, funky, és rock formációm is, a Hēya projekt az első szóló próbálkozás, amiben a számokat egyedül írom meg, illetve a felvételre is minden hangszert saját kezűleg játszom fel. Nem mondhatni azonban, hogy ne lenne hozzá segítségem, mivel a sound design, és a mix/master részében Obbágy Máté (matte) közreműködik, illetve a stúdió biztosításában is nagy szerepet játszik.

 

 

Sokáig alkottam angol nyelven, de ebben a projektben visszatértem a magyar szövegekhez, mivel szerintem az anyanyelvén sokkal mélyebb, nagyobb jelentéssel bíró szövegeket tud alkotni az ember. A dalok, amiket már felvettem, mind eléggé szövegcentrikusak, de nem akarom annyira eltolni ezt a szöveg irányába, mint mondjuk a hiphopban, ahol a zene teljesen másodlagos, próbálom megtalálni a balanszot a kettő között.

Az élő fellépéseimen eddig főleg feldolgozásokat játszottam, illetve egy zenei stand-up comedyt próbáltam létrehozni, sok humorral, a közönség bevonásával, és improvizációval. Például a nézők bedobálnak nekem szavakat, én pedig írok a helyszínen belőle egy számot. Nemrég vettem egy loopert, tehát a jövőben az a terv, hogy élőben sávonként, egy egyemberes zenekarként működve adom elő a számaimat”.

Szerintünk mind a szöveg, mind a hangszerelés, sőt a vizuál is figyelemreméltó, kíváncsian várjuk az újabb dalokat Héjja Norberttől.

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100094070285024
Instagram: https://www.instagram.com/heyazenel/
TikTok: https://www.tiktok.com/@heyazenel/