Zenész Magazin logó



A colorStar pályaösszegző klippel köszöni meg közönségének a 27 évet - itt az It's All Around instrumentális verziója.

A colorStar a tavaly novemberi A38 Hajón tartott koncertje után nem sokkal jelentette be, hogy az volt az utolsó koncertjük, a jövő bizonytalanná vált az alapító tag, Szalay Péter kiválásával.

„Annyira hirtelen történt a zenekar leállása, egy Facebook poszton kívül nem is nagyon tudtunk elbúcsúzni a közönségünktől. Ezért úgy gondoltuk, hogy a zenekar történetét bemutató, összegző klipet megérdemel a mögöttünk hagyott 27 év és a közönségünk, akiknek nagyon hálásak vagyunk, hogy kitartottak mellettünk. Most egy kicsit együtt nosztalgiázhatunk velük” – mondta Sándor Dániel, a zenekar dobosa és menedzsere.

Az eredeti elképzelés szerint az It's All Around, aminek énekes verziója felkerült a zenekar legutóbbi, Time Is The Drug című lemezére, instrumentális lett volna. Ez az eredeti verzió is elkészült a lemez felvételei közben, de a zenekar végül a másik változat mellett döntött.

 

 

A colorStar továbbra sem oszlott fel, de határozatlan időre pihenőre vonultak. A zenekar elmondása szerint még bármi megtörténhet, de jelenleg nincs tervben sem további megjelenés, sem koncert. A zenekar tagjai más projektekben továbbra is aktívak.

A videó elkészülését az NKA támogatta.

https://www.facebook.com/colorstar