Elon Musk, Trump és Putyin is táncra perdül a Minimyst visszatérő Varázsló című klipjében.
A Minimyst 2018 óta nem hallatott ebben a formában magáról, de idén újra jelentkeznek egy EP-vel, amiről az első szám most videó kíséretében már meg is érkezett. Premieren az első magyar nyelvű Minimyst szerzemény, a Varázsló.
Sokaknak ismerős lehet a Minimyst neve, először, mint Mészáros István szólóprojektje indult, a Birdhouse (feat. Manoya) című dallal lépett be a köztudatba 2014-ben, de a 2018-as Mailand klipje is a közönség és a kritikusok kedvence volt. A zenekar a pályafutását a legutóbbi 3 évben Mnoir néven és trióban folytatta, mely főleg a járvány miatt, takaréklángon égett, de 2022-ben ismét Minimyst néven kezdtek el új dalokon dolgozni.
A jelenlegi felállás tagjai közül – Mészáros István, Öllős Dávid, Szabó Bálint – már mindenki játszott korábban a zenekarban, most új alapon, magyar nyelvű, közös szerzeményekkel folytatják popos hagyományaikat.
„A Varázsló alapvetően egy romantikus dal, melyhez készítettünk egy »házivideót« is. Valaki talál egy VHS kazettát, amit elindít, és mintha a jövőből találna rajta egy videó montázst. A dalszöveg soraihoz olyan politikai-társadalmi képeket társítottunk, mely kissé megváltoztatja a dalszöveg jelentését, illetve párhuzamot von egy szerelmi kapcsolat és a világhoz fűződő viszonyunk között. Nem tartalmaz semmilyen világnézeti állásfoglalást, csak a burleszk elemeit felhasználva próbáltunk szórakoztató jellegű összefoglalót készíteni az elmúlt évek nemzetközi történéseiből, ezt régi filmekből kölcsönzött jelenetekkel (Abbott és Costello találkozik Frankensteinnel, Metropolis) kevertük. A politikai, gazdasági és kulturális elit tagjait pedig abszurd, esetlen hősökként ábrázoljuk” – meséli Mészáros István, a zenekar frontembere, hogyan született meg az elsőre talán szürreálisnak ható videó.
„Az én és a hatalom közti viszony abszurditásának bemutatásához, a klip végén, amikor már inkább esti jelenetekkel operáltunk, a világ különböző tájairól bemutatott tüntetéseket vegyítettük flashmob akciókkal, így nehéz kivenni, hogy mikor mi történik, de a képek dinamikája egyező. Az utolsó jelenet egy párbaj, így Thomas Mann Mario és a Varázsló című regényének végkifejletére utalva zárjuk le a klipet” – egészíti ki Szabó Bálint a Varázsló születését.
A Varázsló, és a készülő teljes kislemez produceri munkálataira a zenekar Toldi Miklóst kérte fel. „Olyan esetekben, amikor szabadkezet kapok a dal produceri feladataiban, mint ebben az esetben is, akkor arra szoktam törekedni, hogy a dal üzenete és karaktere minél tisztább és egyenesebb úton jusson el a fülekbe. Ehhez választom a stílust és a hangszerelést is” – mondta a producer a munkálatokról.
Érdemes követni, hogy 4 év után újra aktív Minimyst hogyan él tovább magyar nyelven, a Varázsló által felvezetett kislemez mind a három dala megjelenik március végéig.
https://open.spotify.com/track/1ad8lJ19PyoJeOJUuUeXU9?si=db6cb56cb8684740
https://www.facebook.com/minimystmusic