zenesz_logo.png



Hamarosan érkezik a Black Sabbath legendás gitárosának legújabb szólóalbuma.

Tony Iommi, a Black Sabbath egykori gitárosa, még 2021-ben árulta el, hogy közel négy-ötszáz, eddig felhasználatlan gitár riff van a telefonján, melyek csak arra várnak, hogy a legutóbb 2005-ben kiadott Fused című stúdióalbum folytatásának alapjait képezzék. Sajnos a pandémiás időszak némiképp gátat szabott a fenti terveknek, azonban a kezdeti nehézségek után úgy tűnik, végre elérkezett az idő Iommi régóta esedékes új szólólemezének felvételére.

YouTube csatornáján közzétett 2023-as újévi videóüzenetében a legendás gitáros megerősítette, hogy dolgozik új nagylemezén – már túl van több új dalötlet megírásán és felvételén, amihez ráadásul új stúdiót is építtetett magának:

„Folyamatosan írok és felveszek. Közben épül az új stúdióm is, aminek nagyon örülök” – árulta el Iommi. „Nos, valójában a stúdió már el is készült, már majdnem teljesen kész, csak néhány eszközre várok. Az ukrajnai háború miatt néhány alkatrész nem érkezett meg, de már majdnem készen vagyunk.” Ez azonban még nem minden, ugyanis a súlyos metal riffek királya azt is felfedte, hogy a valós munka is nagyon hamarosan kezdetét veheti: „Úgy két hét múlva szerintem én is készen is állok majd, hogy elkezdjek odabent dolgozni, amit már tényleg nagyon várok.”

 

 

Az elmondottak alapján úgy tűnik, idén sem fog unatkozni a Gibson SG Speciallal zúzó Tony Iommi, aki egyébként az elmúlt két évben mind stúdióban, mind színpadon aktív volt. A hard rock legenda 8 év elteltével 2021 novemberében adott ki új kislemezt Scent of Dark (A sötétség illata) címen, melyet a Xerjoff olasz luxus parfümházzal való együttműködésben egy exkluzív illatkreáció megjelenése is kísért. Iommi ezt követően a szintén egykori Black Sabbath-os Ozzy Osbourne legutóbbi szólóalbumán is közreműködött, amikor együtt vették fel a Sabbath-ot idéző Degradation Rules című dalt.

 

 

Iommi további részleteket nem árult el készülőben lévő albumának megjelenését illetően, így addig is érdemes figyelemmel kísérni a gitáros YouTube csatornáját, ahol remélhetőleg hamarosan újra hírt ad közelgő lemezéről.

https://www.iommi.com/
https://www.facebook.com/tonyiomm