Új albummal és nagyszabású világkörüli turnéval dübörög, és tér vissza jövőre a Metallica.
A heavy metal veteránjainak tizenkettedik, 72 Seasons névre keresztelt stúdióalbuma 2023. április 14-ére várható a banda saját, Blackened Recordings kiadójának gondozásában.
72 Seasons a zenekar első teljes hosszúságú nagylemeze a 2016-ban kiadott Hardwired… To Self-Destruct óta, elkészítésében pedig producerként Greg Fidelman, valamint a Metallica énekes-gitárosa, James Hetfield és Lars Ulrich dobos közreműködtek. A több, mint 77 perc hosszúságú, 12 dalt számláló album ízelítőjeként már elérhető az elsöprő erejű és ádáz tempót diktáló első single, melynek címe Lux Æterna.
„72 évszak. Életünk első 18 éve, mely a valós vagy hamis énünket formálja” – fejtette ki Hetfield az új album bejelentésekor. „Az az elképzelés, amit a szüleink mondtak nekünk arról, hogy kik vagyunk. A személyiségünk beskatulyázásának a lehetősége. A legérdekesebb része szerintem pedig az, hogy folyamatosan tanulmányozzuk ezeket a mélyen belénk vésett elgondolásokat, és azt, hogy ezek hogyan hatnak ma a világról alkotott képünkre. Felnőtt létünk jelentős részét az teszi ki, hogy újra eljátsszuk vagy éppen reagálunk a gyermekkor során megélt dolgokra. A gyermekkor rabjai maradunk, vagy megszabadulunk az általunk hurcolt béklyóktól.”

A zenekar egyúttal azt is bejelentette, hogy új albumuk megjelenését követően világkörüli turnéra indulnak 2023 és 2024 során. A nagyszabású koncertsorozat valamennyi állomásán két alkalommal is fel fognak lépni az ún. No Repeat Weekend keretében, ami annyit takar, hogy mindkét este teljesen különböző setlist és előzenekarok fogják várni közönséget. Azonban ha még ez sem lenne elég, az M72 elnevezésű turné különlegessége lesz a megújult színpadi elrendezés, hiszen a nézők VIP szekciója, vagyis a Snake Pit (kígyóverem) ezúttal a nézőtér középen elhelyezett, kör alakú színpad közepén fog elhelyezkedni, így az itt tomboló szerencsés rajongók 360 fokos szögben élvezhetik a Metallica produkcióját. A turné során egyébként a rajongók legújabb generációjára is gondoltak, mivel 16 éves korig kedvezményes árú jegyek válthatók.
Az április 27-én, Amszterdamban útjára induló világturné számos más európai nagyvárost is érinteni fog, így a Metallica jövőre megfordul majd Párizsban, valamint Hamburgban és Göteborgban is, 2024 során pedig München, Helsinki, Koppenhága, Madrid és Varsó is szerepel a koncertek helyszínei között. A turné európai szakaszán az Architects, a Mammoth WVH, a Five Finger Death Punch, valamint az Ice Nine Kills fog nyitni a Metallica előtt. A kétnapos belépőjegyek értékesítése a napokban kezdődött, emellett pedig a 72 Seasons album vinyl és CD verziója is előrendelhetővé vált.
Az M72 2023-24-es turné európai állomásainak dátumait itt olvashatjátok:
April 27 – Amsterdam NL @ Johan Cruijff Arena
April 29 – Amsterdam NL @ Johan Cruijff Arena
May 17 – Paris FR @ Stade de France
May 19 – Paris FR @ Stade de France
May 26 – Hamburg DE @ Volksparkstadion
May 28 – Hamburg DE @ Volksparkstadion
June 16 – Gothenburg SE @ Ullevi Stadium
June 18 – Gothenburg SE @ Ullevi Stadium
May 24, 2024 – Munich DE @ Olympiastadion
May 26, 2024 – Munich DE @ Olympiastadion
June 7, 2024 – Helsinki FI @ Olympic Stadium
June 9, 2024 – Helsinki FI @ Olympic Stadium
June 14, 2024 – Copenhagen DK @ Parken Stadium
June 16, 2024 – Copenhagen DK @ Parken Stadium
July 5, 2024 – Warsaw PL @ PGE Narodowy
July 7, 2024 – Warsaw PL @ PGE Narodowy
July 12, 2024 – Madrid ES @ Estadio Cívitas Metropolitano
July 14, 2024 – Madrid ES @ Estadio Cívitas Metropolitano
