zenesz_logo.png



A Counter Clockwise négy év után új koronggal jelentkezik, amit valószínűleg igen vártak már a punk és hardcore stílus kedvelői.

A hazai punk és hardcore egyik fiatal, ám annál erősebben köztudatba robbanó, néhol szemtelenül nyers, néhol meglehetősen bulizós zenekara a Counter Clockwise új hanganyagot hozott napvilágra, Szó Szegik, vagy Bennszakad címmel. A korongon 9 dal található, és a stílustól megszokott 2-3 perces dalok mellett helyet kapott egy-két hosszabb dal is, így a lemez hosszúság abszolút fedi az LP követelményeit.

A dalok pörgősek, húzósak, és erősen melankolikusak. A Counter Clockwise dalaiban továbbra sem dominál a vidámság vagy az életigenlés, azonban a szövegeket végighallgatva mindig jelen van valamilyen emberi tartás, intelligencia, amitől nem éretlen panaszkodás a zenekar üzenete.

A csapat egy beharangozó klipet is kihozott, amit a korong egyik húzótételéhez, a Szakaszok c. dalhoz készült. Az albumot önmaguk rögzítették, Vári Gábor (Miracle Studio) keverte és masterelte, az artworköt pedig Bödecs András (AAA projekt) készítette.


 

A lemezt Budapesten november 26.-án mutatják be az Analog Music Hall-ban, a Helo Zep! és a Dirty Dawn társaságában.

Elővételes jegyek még elérhetőek: COUNTER CLOCKWISE / HELO ZEP! / DIRTY DAWN @ Budapest / Analog Music Hall
Spotify: https://open.spotify.com/album/5yOpBuorIbruhXmHicyap6?si=v130Ghu3SSqHVUSKj2G0RQ
Apple Music: https://music.apple.com/us/album/sz%C3%B3-szegik-vagy-bennszakad/1654170713
YouTube: https://youtube.com/playlist?list=PLothMDwc5hN8GP5OBypycy5CzKA2w0Dbs