zenesz_logo.png



Ötdalos kislemezzel mutatkozik be Sárosi Áron basszusgitáros új, az elektronika felé nyitó produkciója, az ∆RONS.

A Through My Eyes dalain keresztül bepillantást nyerhetünk abba, hogy a fiatal zenész miként is látja a világot és a zenei műfajok fúziójából milyen hangzásokat tud létrehozni. Az album bemutatója november 11-én lesz a MANYI - Kulturális Műhelyben.

ARONS lemezpremier 750x

 

Sárosi Áron többek között a perpētuum, a Flanger Kids, a Török Tilla Folk Experience a GAB és a Chameleon Jazz Band tagja, de játszott már Nagy Ádámmal, Karosi Júliával és Gereben Zitával is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzbőgő szakán 2021-ben diplomát szerző zenészt régóta foglalkoztatja az elektronikus zene és a produceri munka, a pandémia alatt pedig bele is vágott a folyamatba. „Frusztráló helyzet volt a négy fal között lenni egy belvárosi sötét szobában. Szerettem volna valami újjal foglalkozni, ezért elkezdtem megtanulni bizonyos programokat. Többféle stílus inspirál, a zeneszerzés során ezért nem szoktam határokat szabni magamnak. Az, hogy mi minden van rám hatással a lemezen is megjelenik. A Through My Eyes címet azért kapta, mert azt szeretném megmutatni, hogy én hogyan is látom a zenét és a világot. Nyitottnak kell lenni mindenre, és örülnék, ha ez eljutna azokhoz is, akik hallgatják a számaimat” – meséli Áron.

 

 

Dalai általában egy basszus ötletből indulnak, majd a dobokat építi fel, ezután jön a teljes hangszerelés. A két énekes dalban a szövegek és a dallamok megalkotásában a közreműködő énekesnők, Kozmofobe és Noira segítette a munkáját. A (Sun)shine-hoz pedig Terjék Diána késztett grafikus klipet.

„Ez a dal, egy könnyen induló nyári szerelemről szól, ami lehet, hogy csak a nyár végéig tart, de az is lehet, hogy valami komolyabb lesz belőle, ezért mindenképpen bele kell ugrani. Ezeket az érzéseket a hideg hónapok után régóta vágyott napsütéshez hasonlítottam, ami »transzba ejti a szeplőket« és kicsit mindent jobbá tesz. A szövegben ezért is jelennek meg sokszor a sun és a shine a szavak normál és átvitt értelmében is” – meséli a dalszöveget jegyző Noira. A Thoughts című számban a gondolatok egymásba fonódó kavargását Németh Bendegúz, gitárjátéka jeleníti meg. A klasszikusabb zenei világú, Feels Like Funk-ban pedig Vadász Gellért szaxofonon, Takács Dániel gitáron, Telek Attila pedig dobon működött közre.

 

 

∆RONS Through My Eyes című bemutatkozó albumát november 11-én mutatja be a Manyi - Kulturális Műhelyben.
Lemezbemutató: https://www.facebook.com/events/542888454316706?ref=newsfeed
Címlapfotó: Komoróczki Dia