zenesz_logo.png



Az eddigi legdögösebb dalukkal jelentkezik a Dal 2022 élő műsorát is megjárt HEATLIE zenekar, aminek klipjében felbukkan az Éjjel-Nappal Budapest egykori szépséges szereplője is.

A bombatestű modellhez hasonlóan a Bújjunk el! című szerzemény is forró, amihez természetesen hasonlóan dögös videó is dukál – talán a lazaságukról is ismert bandatagoktól szokatlan módon.

„Először dolgoztunk komoly szándékkal a legújabb klipünkön, eddig ugyanis mindig inkább a humoré és a lazaságé volt a főszerep” – magyarázza Heatlie Dávid, a zenekar névadó énekes-frontembere, akit nemcsak a Drágám, add az életed! páros vetélkedőjéből (amiben a feleségével, Dórival együtt szerepeltek) ismerhetnek a nézők, hanem a Neoton Família sztárjainak is ő a dobosa, ahol édesanyjával, Csepregi Évával zenél együtt mintegy 15 éve.

„Most viszont rengeteg energiáinkat és időnket fektettük bele ebbe a dalba, így nem akartuk a véletlenre bízni a videóklip részét sem. Czoller Bence és csapatának munkáját mindig is nagyon tiszteltük, ezért mindenképpen velük szerettünk volna forgatni.”

A korábbi klipektől eltérően hatalmas stúdióban forgatták a Bújjunk el c. dal klipjét, fényekért felelős szakemberek és technikusok forgatagában. „Nagyon Amerika volt! Főként a fény és a montázs világát céloztuk meg” – árulta el Dávid. „De természetesen mi is szerepelünk benne, és nem is akármilyen háttér előtt. Én ráadásul külön jelenetekben is szerepelek, miközben egy régi autót vezetek.”

 

 

Ehhez kapcsolódóan a fiúk azt is elárulták, hogy szerették volna, ha más is feltűnik a klipben, ugyanis a dal témája (talán) a szerelem. „Mindenképp akartunk egy lányt is a kliphez. Alföldy Anna Instagramját nézegetve fogalmazódott meg bennünk, hogy ő lenne talán a legmegfelelőbb erre a feladatra, hiszen igazán gyönyörű. Igazunk is lett! Neki is köszönhetően nem egy szokványos értelmében mutatkozik meg a képi világban, hogy a dal szövege értelmezhető egy szerelmes pár közötti párbeszédként is.”

Nem ez az egyetlen nagy dobás a HEATLIE részéről, korábban Magyarországon egyedülálló technikával készült az együttes március 24-én az Akváriumban tartott nagysikerű koncertjéről egy film, amely a YouTube után Spotify-on is ingyenesen elérhető.

https://www.facebook.com/heatliedave
https://heatlie.hu/